Az edzők szerint bevált a rendszer

S. T. R.S. T. R.
2004.03.12. 22:04
Címkék
Kedvező benyomásai vannak a három játékvezetős szisztémáról a férfi Magyar Kupában érdekelt csapatok edzőinek.
A kaposváriakat irányító Kmézics Zorán szerint az Univer elleni negyeddöntőben észre sem lehetett venni a bíráskodást, és ez mindenképpen a sporik javára írandó. "Biztos, hogy beválik majd a rendszer, persze a játékvezetők megítélése nagyban függ attól is, hogy milyen összetételű az adott trió" – mondta a tréner, kinek csapata kilencpontos előnyt szerzett a visszavágóra.Rosszabbul járt a Zalaegerszeg, amely megsemmisítő vereséget szenvedett az Albacomp otthonában, ám Kovács László edző nem keni a vereséget a bírókra. "Mindenképpen jónak érzem a reformot, még akkor is, ha a fehérvári találkozón valójában nem éreztem, hogy többen lettek volna a sípmesterek – jegyezte meg a szakember. – Néha úgy éreztem, hogy hárman egymásra várnak, ám, ha meglesz a kellő összhang, jól működik majd a szisztéma."Mint ismert, az újítás egyelőre csak a férfiak kupacsatáit érinti, ám a tervek szerint – igazodva a nemzetközi szövetség törekvéséhez – ősztől már a bajnoki találkozókon is három játékvezető dirigál majd.Férfi Euroliga
Középszakasz, 2. forduló. Még nem közölt eredmények. E-csoport: Union Olimpija Ljubljana (szlovén)–Efes Pilsen (török) 68–57. Az állás: 1. Skipper (olasz) 4 pont, 2. Efes 3 (134–125), 3. Ljubljana 3 (144–141), 4. Pau (francia) 2. F-csoport: Montepaschi Siena (olasz)–Panathinaikosz (görög) 86–67. Az állás: 1. Siena 3 pont (154–140), 2. Treviso (olasz) 3 (152–149), 3. Barcelona (spanyol) 3 (140–145), 4. Panathinaikosz 3 (149–161). G-csoport: Zalgiris Kaunas (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 78–70. Az állás: 1. Kaunas 4 pont, 2. Tel-Aviv 3 (159–152), 3. Valencia (spanyol) 3 (155–166), 4. Ülker (török) 2
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
19 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
27 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
42 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája