Felezték a Foton büntetését

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.15. 23:10
Címkék
Összeült a női liga intézőbizottsága, és a tanácskozás arról volt hivatott dönteni, hogy enyhíti-e a zöld-fehérekre korábban kiszabott büntetést.
Egy pontot visszakapott a Röhnisch-Foton Sopron!Összeült a női liga intézőbizottsága, és a tanácskozás arról volt hivatott dönteni, hogy enyhíti-e a zöld-fehérekre korábban kiszabott büntetést, miszerint az első két fordulóban nem kapják meg a kiállásért járó egy pontot sem, mivel nem fizették ki vezetőik időre a jogelőd Bajai Bácska játékosait. Mint megtudtuk, a hűség városában székelő klub elöljáróinak szeptember 15-éig kellett volna átutalniuk az elmaradásokat, ám ők is elmaradtak – igaz, információink szerint nem pénzzel, hanem idővel, ugyanis a most benyújtott papírok szerint csak október 24-én törlesztettek. De akkor legalább már tényleg, ezért aztán a fotonosok 26-án lejátszott, második fordulós DKSK elleni találkozójának hivatalos eredménye végül is nem 20–0 a diósgyőriek javára, hanem a pályán elért 87–61. Az első forduló keretében október 19-én megrendezett, és akkor 85–48-as vendégdiadallal befejeződő Röhnisch-Foton Sopron–Szolnoki MÁV-Coop SE mérkőzés ellenben továbbra is 0–20-szal van elkönyvelve, és ez valószínűleg már nem is fog megváltozni, mivel a mostani immár jogerős döntés az ügyben.A héten egyébként egy rendkívüli elnökségi ülésnek is otthont adott a szövetség tárgyalóterme: visszatértek a grémium tagjai a nemrég nagy port kavaró, viszont az utóbbi időben kicsit elfelejtett Jackson-ügyre, amely arról szólt, hogy két női csapat, a BSE és a Diósgyőr is magáénak követelte az amerikai erőcsatárt, aláírt szerződést lobogtatva bizonyítandó igazát. Október 20-án a női liga intézőbizottsága azt a döntést hozta, hogy érvénytelenítette mind a két szerződést, mondván, azok olyan menedzserek közreműködésével köttettek, akiknek nincs meg az MKOSZ játékosügynöki licence, ezen felül a városmajoriak és a diósgyőriek sportszervezetét is megbüntette kétmillió forintra a szerződések szabálytalan volta miatt. Az akkori határozat első részét, vagyis a megállapodások felbontását a rendkívüli elnökségi ülés szavazati jogú résztvevői jóváhagyták, miként azt is, hogy Gwen Jackson azóta új szerződést írt alá a DKSK-val, kétmilliós büntetéseket viszont nem, úgyhogy az ügy ezen szegmensét újra kell tárgyalniuk a liga illetékeseinek.A légiós tehát erre az idényre immár végérvényesen a borsodiaké, ez ellen nincs többé apelláta. Na de mi lesz a menedzserekkel, és a többi, a nyáron megkötött, ilyen szempontból valószínűleg ugyanilyen szabálytalan szerződéssel?
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
5 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
5 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
5 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
5 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik