Jelentős támogatóval gyarapodott a Kaposvári KK. Pénteken a somogyi megyeszékhelyen Szita Károly polgármester vendégeként a sajtó képviselőinek jelenlétében írta alá a két évre szóló támogatási szerződést Konrad Kreuzer, az e-on Hungária Rt. igazgatóságának elnöke és Kovács László, a klub ügyvezető elnöke.
A világ legnagyobb magántulajdonú energiatermelő cége évente több tízmillió forinttal járul hozzá az egyesület költségvetéséhez. "Az E.ON folytatja jó szokásait, azaz, ahol vállalkozásba kezd, ott szívesen vesz részt a város életében, és készséges a fontos tevékenységek támogatásában. Ilyen a sport is, mindenekelőtt a minőségi sport.Zalaegerszeg után tehát Kaposvár neve is felkerül mostantól erre a listára” – mondta Kreuzer. Mint megtudtuk, az E.ON beszállásával nem változtat nevet a klub. Új patrónusát a mezeken és a kaposvári sportcsarnokban reklámozza majd. Egy másik újság: Dzunics Braniszlav e héten volt felülvizsgálaton a Sportkórházban és biztató eredménnyel tért haza. A június vége óta sérült kosaras engedélyt kapott az orvosoktól, hogy ha óvatosan is, de elkezdheti az edzéseket. Ám hogy mikor lesz ismét bevethető állapotban, arra most még korai lenne tippelni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







