Sopron: Fellebbez a Foton

2003.10.29. 22:13
Címkék
A megszűnt Soproni Postás maradványain megalakult és az A-csoportban a Bajai Bácska jogán elindult Röhnisch-Foton Sopron a valós eredményeitől függetlenül már a második mérkőzését vesztette el 020-ra a női bajnokság élvonalában.
A csapat vezetői szerint azonban a nehéz anyagi helyzetben lévő klubot a női liga hibás címen, ráadásul aláírás és pecsét nélkül értesítette arról a határozatáról, amely szerint amíg késik a játékosok járandóságainak kifizetése, addig a kiállásért járó egy pontot sem kapják meg Dénesék. A határozat eddig két találkozót érintett. "Már átutaltunk több mint egymillió forintot a csapattagoknak, akikkel megállapodtunk, hogy a maradék húsz százalékot november közepéig fizetjük ki nekik. A liga levelét október tizenhatodika helyett bizonyíthatóan csak huszonegyedikén kaptuk kézhez, így a nyolcnapos határidő még nem járt le a fellebbezésre. Azt ma küldjük el, a százötvenezer forintos díjjal együtt” – mondta Fűzy András, a Röhnisch-Foton ügyvezető elnöke, hozzátéve, úgy véli, a női profiliga a csapatok érdekeinek képviselete helyett személyes érdekek és ellentétek alapján működik. A soproni női klub egyébként a mostani elnökségi ülése után úgy döntött, nem nyújtja be a DKSK ellen bejelentett óvását, amíg a tisztességes eljáráshoz való jogát nem látja biztosítottnak.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája