Nesze semmi, fogd meg jól

2003.10.20. 21:16
Címkék
"A női profiliga intézőbizottsága megállapította, hogy ennek a játékosnak a BSE-vel és a DKSK-val megkötött szerződése egyaránt érvénytelen, mert mindkét megállapodást olyan játékosügynök közreműködésével kötötték meg, akinek nincs játékosügynöki engedélye a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől.
Ennek alapján a liga a játékost szabadnak nyilvánította, a BSE és a DKSK sportszervezetét pedig két-kétmillió forintos pénzbírság befizetésére kötelezte. Ugyanakkor elrendelte valamennyi magyar és külföldi állampolgárságú kosárlabdázónő szerződésének felülvizsgálatát, hogy azok megfelelnek-e az MKOSZ játékosügynöki szabályzata által megszabott feltételeknek.”Ez a döntés született hétfőn a múlt héten kipattant Jackson-ügyben, amely arról szólt, hogy egyszerre két magyar női csapat vezetői lobogtattak olyan szerződést, amelyen ott díszelgett a nyáron a WNBA-ben pattogtató erőcsatár aláírása. Hazudnánk, ha azt írnánk, hogy a határozat megnyugtatta a kedélyeket, éppen ellenkezőleg: még inkább felkorbácsolta őket, a városmajori vezetők és a diósgyőri vezetők is szinte toporzékoltak mérgükben, amikor megtudták a verdiktet. "Tudom, hogy ez nagyon fura, faramuci és precedens értékű döntés, de higgye el, nem lehetett más álláspontra helyezkedni” – mondta szinte mentegetőzve Nyíri Dezső, a női profiliga intézőbizottságának elöljárója. Aki azzal érvelt, ő és a döntéshozó testület többi tagja nem írásszakértő, hogy eldöntse, a két aláírás közül melyik a valódi – a szignók a papírokon ugyanis állítólag még csak nem is hasonlítottak egymásra…Igazságot tehát nem szolgáltatott a liga, amely ahelyett, hogy eldöntötte volna, kinek az oldalán áll az igazság, csak még jobban megnehezítette a két, légióst kereső együttes helyzetét. Hozzá kell tenni, a legrosszabbul valószínűleg a BSE járt, amely pedig legalábbis úgy tudta, időben előbb állapodott meg az amerikaival, mivel nemcsak kétmillió forinttal és a becsületesség illúziójával lett szegényebb, hanem egy jó játékossal is. A diósgyőriek meg voltaképpen némi többletköltség árán ugyanoda jutottak, ahová akartak, mert még hétfő délután új szerződést kötöttek Gwen Jacksonnal.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája