Korsó sört kapnak a lelkes szurkolók

2003.10.18. 22:55
Címkék
Nagy terveket szövögetnek a BEAC-Újbudánál, nem szeretnék ugyanis, hogy a jövőben is csupán üde színfoltként emlegessék a tehetséges csapatot.
A cél nem más, mint hogy az együttes hamarosan felvegye a versenyt a profiklubokkal, és legkésőbb három éven belül valamelyik európai kupában szerepelhessen. A koncepció a következő: amerikai mintára egyetemi alapokra helyezni az élsportot, a bázist az ELTE és a SOTE jelentené, a játékosok pedig tanulmányi ösztöndíjat kapnának. Egyetemista csapatról lévén szó, a legfontosabb szempont természetesen továbbra is a végzettség.A felkészülési meccseken látottak alapján joggal bizakodhat a BEAC vezetősége. Ha nem is európai kupaszereplést érő hely elérésében, de legalábbis több győzelemben, mint a legutóbbi évad során. Sokat tehet ezért a két Csata DSE-ből érkezett tehetség, Bujdosó Nóra (ő jövőre minden bizonnyal a PVSK-ban folytatja) és Koncz Zsófia, Muszbek Zsuzsannára ellenben sérülés miatt legalább két hónapig nem számíthat Sterbenz Tamás edző.A BEAC-nak a következő idényben három fő támogatója lesz, a költségvetés egyharmadát adja a XI. kerületi önkormányzat, az egyetem, valamint egy sportszolgáltató vállalat, a Sportunió Kft. A bajnoki mérkőzéseket ebben a szezonban a Gabányi-sportcsarnokban rendezik. Korábban kevesen voltak kíváncsiak a hölgyek összecsapásaira, ezért most a szurkolók megnyerésének egészen egyedi módját választották a BEAC-osok: minden egyetemista, aki végigszurkolt egy meccset, egy korsó sört kap ajándékba.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája