Először teljes az Atomerőmű

S. T. R.S. T. R.
2003.10.17. 21:23
Címkék
"Fiesta? Mi május-júniusra tervezzük  utalt a péntek este a székesfehérvári csarnokban rendezett könnyűzenei koncertre Farkas Sándor, az Albacomp trénere, aki egy nappal az évad első igazán nagy rangadója előtt így kénytelen volt lemondani az edzésről. Ennél jobb hír a kék-fehéreknek, hogy egyetlen kosarasukat sem kell nélkülözniük, vagyis a bajnoki arany egyik legfőbb városmányosa teljes kerettel vág neki az Atomerőmű elleni derbinek.
"Az elmúlt találkozókon voltak gyengébb és jobb szakaszaink, vagyis meglehetősen hullámzó volt a játékunk – kezdett bele Farkas Sándor. – Ezt az ingadozást kell kiküszöbölnünk a jövőben, szombaton például már nem engedhetjük meg magunknak a korábbi hibákat. Örömteli, hogy ez volt az első olyan hét, amikor nem akadt zavaró tényező, ezek után nem is mondhatnék mást, mint hogy Pakson is győzni szeretnénk.”Ami a házigazdát illeti, játékra jelentkezett a kanadai Smith, akire eddig egyetlen bajnokin sem számíthatott az edzője, Zsoldos András. Mindez egyébként légióstöbbletet okoz, amelynek "áldozata” alighanem az amerikai Miller lesz, vagyis Smith mellett Davis szerepel. "Nehéz meccs lesz, hiszen az Albacomp igen erős csapat – mondta Zsoldos. – Eddig nem nagyon tudtunk teljes csapattal készülni, most végre nincs hiányzónk. Óriási lelkesedéssel szeretnénk játszani, s ha ez meglesz, nem lehetetlen, hogy legyőzzük a toronymagas bajnokesélyest.”Nagy kihívás számunkra a meccs, hiszen az Albacomp a mezőny egyik legerősebb csapata. Szombaton fogjuk tudni igazán lemérni, hol is tartunk. Annyit kijelenthetek, hogy győzni szeretnénk, ha minden igaz, végre valamennyi játékosunk bevetésre kész. Be kell vallanom, egyelőre még csak egy középcsapat szintjén állunk, úgyhogy szombaton kimagaslót kell nyújtanunk a sikerhez.Mészáros Zalán

Persze hogy van bennem egy kis drukk, elvégre az elmúlt két idényt a szombati ellenfelünknél töltöttem el. Hozzáteszem, volt részem már hasonlóban, amikor a paksiakkal a Körmend ellen játszottunk, úgyhogy valamelyest hozzászoktam már. Az eddigi meccseink alapján még nem igazán látszik, milyen erősek vagyunk, remélem, Pakson erre is fény derül. Győzni megyünk, mint mindenhova ebben az évadban.
Fodor Gergely
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
30 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
44 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
55 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája