Tovább uralkodik a Pécs?

DROPPA GERGELY, MIHÁLYI ANDRÁSDROPPA GERGELY, MIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.10.15. 20:53
Címkék
Az igazán hozzáértők címvédést jósolnak. Vagy csak udvariasak&? Mindenesetre a női NB I legmagasabb osztályában dolgozó trénerek több mint felénél a bajnok MiZo-Pécsi VSK az aranyvárományos, és tulajdonképpen igazat kell adnunk nekik, mert ránézésre valóban a baranyaiak kerete tűnik a legerősebbnek. De csak hajszálnyival, mert nagyon megerősödtek a szolnokiak és a diósgyőriek is, na meg nem szabad leírni a tavaly ilyenkor még GYSEV néven emlegetett és első számú favoritnak tartott Euroleasing-Orsi Sopront sem. Egyébiránt az A-csoport tíz vezetőedzőjének véleménye egyöntetű abban, hogy ez a négy csapat érhet oda a dobogóra, miként abban is, hogy a korábbiaknál izgalmasabb és színvonalasabb pontvadászat előtt állunk. Még akkor is, ha a klubok nagy része a különböző válogatottprogramok miatt csak alig egy-két hete készül együtt  a csúcsforma tehát későbbre várható. Mondjuk a bajnoki döntőre.
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
A nôi A-csoport edzôi szerint jó esélye van, hogy Károlyiék (labdával) megvédik címüket (fotó: Árvai Károly)
Atomerőmű-KSC Szekszárd

Vertetics István:
– Az erősítést kizárólag magyar játékosokkal oldottuk meg, és közülük is inkább a fiatalokat választottuk. A felkészülésünkkel kapcsolatban vegyesek a benyomásaim, mert sajnos sok volt a sérülés, két centerünket is megműtötték. Ennélfogva csak a mezőnyemberekkel tudtam úgy dolgozni, hogy megfelelő képet kapjak a tudásukról, ráadásul nekik kellett egy ideig a magasposztokon is védekezni és támadni. Egyszerűbben fogalmazva: gyakorlatilag most tudunk elkezdeni dolgozni, mi idény közben fogunk felkészülni, most fogunk tudni taktikai elemeket gyakorolni. Nem tudok szenzációkról beszámolni, ez a csapat nem nemzetközi mérkőzésekre koncentrál majd, hanem a bentmaradásért hajt és azért, hogy túlélje a szezont.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Szolnok, 3. Euroleasing-Orsi
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Hofmann P., Hersics, Farkas, Tóth Zs., Németh M.
Sérült: Antolovics (bokaműtét után lábadozik), Nyírő (térdműtét után lábadozik), Bereczki (térdműtét után lábadozik)

BEAC-Újbuda

Sterbenz Tamás: – Az már biztos, hogy előrébb végzünk, mint az előző idény végén, mert kevesebb csapat alkotja a mezőnyt. A felkészülésünk úgy sikerült, ahogy vártam, bár túl sok időt nem töltöttünk együtt, hiszen szinte mindenki iskolába jár még a csapatomból, valamint tagja valamelyik válogatottnak. Ami újdonság, hogy mi is, akárcsak a MAFC, a Gabányi-sportcsarnokban fogunk játszani, itt jobb körülmények várják a szurkolóinkat. Az erősítésünk jól sikerült, és remélhetőleg az újonnan érkezők is be tudnak majd kapcsolódni az egy éve tartó munkába.
Edzői tipp a befutóra: 1. Euroleasing-Orsi, 2. Szolnok, 3. Pécs
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Dömötör, Izsák, Bujdosó, Bartha, Nagy V.
Sérült:

BSE-ESMA

Déri Csaba: – Az előző idénybeli együttes magja egyben maradt, és sikerült saját nevelésű játékosunkat, Németh Bernadettet, valamint Horváth Adrient, aki már szintén hazánk állampolgára, idehozni, a magyar mag tehát adva van. Az erősítési tervek viszont nem teljesen realizálódtak, mert legalább egy centerre szükség lenne még ahhoz, hogy fel tudjuk venni a versenyt az élcsoport csapataival. A vezetőség mindent megtett a játékos megszerzéséért, és ki merem mondani, rajtunk kívülálló okok miatt nem sikerült az erősítés, de előbb-utóbb mindenképpen meglesz. Lényegesen erősebb csapatot szeretnénk, mint a tavalyi, olyat, amely az alapszakaszban a legjobb hat közé kerül, és a későbbiekben annyira megerősödik, hogy bárkit meg tudjon verni. A hosszútávú cél pedig az, hogy ez a társaság alapja legyen egy későbbi fővárosi nagycsapatnak.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Szolnok, 3. Diósgyőr
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Vaszics, Kosjár, Hagara, Andó, Kalmár-Nagy
Sérült:

Diósgyőri KSK

Milen Vukicsevics: – Már augusztus elején elkezdtük a felkészülést, ami véleményem szerint jól sikerült. Sok meccset játszottunk, és ezek sokat segítettek, hogy ráhangolódjunk a bajnokságra, valamint a nemzetközi mérkőzésekre, igaz, előfordult, hogy nem tudtam komplett kerettel dolgozni. Szerencse, hogy a bajnokság elején könnyű ellenfelekkel játszunk, ez is segíti a csapategység kialakulását. Az igazolásaink jól sikerültek, ezekből a játékosokból már lehet csapatot építeni. Mindenképpen a dobogóra várom az együttest, de szerintem az sem lenne meglepetés, ha döntőbe kerülnénk. Ennek azért is örülnék, mert nagy örömet tudnánk vele szerezni a szurkolóinknak.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Diósgyőr, 3. Euroleasing-Orsi
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Hadzsovics, Brosovszky, Eördögh, Csávás, Mallory
Sérült: Fodor (keresztszalagműtét után lábadozik)

Euroleasing-Orsi Sopron

Natália Hejková: – Komoly fizikai munkát végeztünk augusztustól, de nagy problémát jelentett, hogy nem mindenki volt velünk. A hiányzók szeptember végén, illetve október elején jöttek meg, és most próbáljuk pótolni a lemaradást. A múlt héten Brnóban leteszteltük, hogy mire képesek a lányok euroligás szinten, és bár kétszer kikaptunk, mindenkinek sok lehetőséget adtam, hogy szokják a játékosok a kemény mérkőzések légkörét. Helyezésben egyelőre nem tudok gondolkodni, mert teljesen új és nagyon fiatal a csapatunk, a lényeg, hogy számunkra minden meccs fontos, mert mindenki ellen lehet tanulni és fejlődni. Valami hasonló stílust szeretnék kialakítani, mint amilyet a spanyol vagy a cseh válogatottól láthattunk a nemrég véget ért Európa-bajnokságon.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Diósgyőr, 3. Szolnok
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Bieliková, Kovacsevics, Horváth Zs., Veszel, Zakaluzsnaja
Sérült:

MiZo-Pécsi VSK

Rátgéber László: – Nagy felelőtlenség jóslásokba bocsátkozni az idénykezdet előtt, ezt bizonyította az előző szezon is, amikor majdnem mindenki előre kiosztotta az összes itthoni trófeát a zöld-sárga soproniaknak. Úgy érzem, nagyon felkészületlenül várjuk a bajnokságot taktikailag és fizikailag is, de azért mentálisan már mindannyian vágyunk az újabb győzelmekre. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenki bennünket akar majd legyőzni, de azt gondolom, mindenki tisztában van azzal is, hogy mi az aranyakat Pécsen akarjuk tartani. Nehéz bármit is mondani tíz nap után a két új légiósról, Boikóról és Andersonról, de úgy látom, főleg az amerikai center komoly erősítést jelent csapatunk számára.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Szolnok, 3. Euroleasing-Orsi
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Iványi, Tranquilli, Károlyi, Ambrus, Anderson
Sérült: Fegyverneky (részleges keresztszalag-szakadás)

Röhnisch-Foton Sopron

Válé Flórián: – Van nálunk hat jobb helyzetben lévő csapat, így a realitás azt mondatja velem, hogy a hetedik hely környékére érhetünk oda. Mindenképpen bravúrra van szükségünk ahhoz, hogy esetleg bekerüljünk a legjobb hat csapat közé. A felkészülésünk furcsa volt, hiszen a klub környékén kialakult bizonytalan helyzet miatt csak szeptember elején tudtuk elkezdeni az érdemi munkát. Több időre van még szükségünk, hogy megfelelően összeérjen egy csapattá az a tizenhárom játékos, aki hozzánk igazolt. Igazi húzóemberünk nincsen, így mindenkitől ugyanolyan küzdést és harci szellemet várok a pályán.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Szolnok, 3. Euroleasing-Orsi
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Halmos, Burgmann, Szőke, Dénes, Radnóty
Sérült:

Szeviép-Szeged

Ujhelyi Gábor: – Tulajdonképpen nagyon jól sikerült a felkészülésünk, bár Kajdacsi Juditnak a válogatottból visszatérve komoly kondicionális problémái voltak, nagyon meglátszott rajta, hogy keveset játszott. A mi tervünk most egy saját, szeviépes stílus kialakítása mind védekezésben, mind támadásban, és szeretnénk minden csapatnak méltó ellenfele lenni hazai pályán és idegenben egyaránt. A minimális cél itthon az első hat közé kerülés, és jó lenne az Európa-kupában is legalább egy fordulót továbbmenni, de mind a kettőt nehéz lesz megvalósítani, mert nagyon szűk a játékoskeretünk és sűrű a mezőny. Még annyit, hogy az utóbbi idők egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága elé nézünk.
Edzői tipp a befutóra: 1. Szolnok, 2. Pécs, 3. Euroleasing-Orsi
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Donkó, Mandache, Mészáros, Kajdacsi, Secserbegovics
Sérült: Pungor (ujjrepedés), Szopkó (térdsérülés után lábadozik)

Szolnoki MÁV-Coop SE

Tapodi Péter: – Szerintem minden idők egyik legerősebb női bajnoksága következik, és a jelek szerint a mezőny kiegyenlítettebb, mint az utóbbi években. Öt-hat csapat egyenlő eséllyel léphet pályára egymás ellen, de talán kiemelkedik közülük három, amely nagyon erősnek mondható: a Pécs, az Orsi és a Diósgyőr. Persze azért mi is megpróbálunk közéjük férkőzni, bár csapatfelkészülésünk, mint olyan, nem volt. Ennek ellenére optimista vagyok, mert játékosainkat világszerte elismert szaktekintélyek készítették fel a bajnokságra, mint például a szerb-montenegrói, az új-zélandi és a magyar szövetségi kapitány. Biztos vagyok benne, hogy nehézkes lesz az idénykezdésünk, de bízom benne, hogy minél hamarabb megismerjük egymást és összerázódunk. Nagyon várjuk már, hogy új csapatunkkal bemutatkozhassunk szurkolóinknak!
Edzői tipp a befutóra: 1. Szolnok, 2. Pécs, 3. Diósgyőr
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Djelmis, Csákány, Bjelica, Farmer, Perovics
Sérült:

Zala Volán-ZTE

Patkós Zoltán: – Úgy vélem, bekerülhetünk a legjobb hatba, de csak akkor, ha tudunk meglepetéseket szerezni. Nagyrészt jól sikerült a felkészülésünk, bár némiképp hátráltatta a munkát, hogy alaposan kicserélődött a társaság, valamint, hogy néhány játékosom hazája válogatottjában szerepelt, így nem tudott velünk készülni. Szerintem a bajnokságban a Pécs, az Orsi, a Szolnok és a Diósgyőr közül bárki odaérhet az első helyre, hiszen most, hogy a DKSK is beerősített, ez a négy együttes nagyjából hasonló játékerőt képvisel.
Edzői tipp a befutóra: 1. Pécs, 2. Euroleasing-Orsi, 3. Szolnok
NS-tipp. A várható kezdőcsapat: Darida, Heller, Zsovár, Ruzicková, Lichnerová
Sérült:
Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
25 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
25 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
26 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
27 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
30 perce
Ezek is érdekelhetik