Jackson két helyre írt alá

Vágólapra másolva!
2003.10.15. 20:46
Címkék
Nem várt csetepaté alakult ki közvetlenül a bajnoki rajt előtt egy amerikai játékos ügyében: a múlt héten még arról írtunk, hogy Gwen Jackson, a WNBA-s San Antonio Silverstars csillaga a BSE játékosa lett.
Így, múlt időben, csakhogy azóta a városmajoriak hiába várták a nagy reményekkel szerződtetett idegenlégióst, a 23 esztendős erőcsatár ugyanis egyszerűen eltűnt. Most viszont feltűnt, méghozzá Diósgyőrben, ahol váltig állítják, Jackson az ő játékosuk, és csak őhozzájuk írt alá megállapodást. A BSE vezetősége szerint viszont hozzájuk is, vagyis első ránézésre nagyon bonyolultnak tűnik az ügy…Győzött a Vojvodina

EURÓPA-LIGA. Megnyerte első Európa-liga-mérkőzését Németh István együttese, a Vojvodina. A sérült Cseranics nélkül kiálló újvidéki csapat 88–83-ra verte az ukrán Odesszát, ám a hazaiak teljesítményétől senki sem volt elájulva. A magyar irányító 34 percet töltött a pályán (csak Gurovics játszott többet nála), 7 pont (3/8 a mezőnyből) 3-3 lepattanó és assziszt, valamint két szerzett-, és egy eladott labda fűződik a nevéhez. A Vojvodina pontjaiért a világbajnok Gurovics (25), Csanak (18), Szuput (17) és Vukas (11) felelt; érdekesség, hogy a derbi egyik játékvezetője Bodnár Péter volt.

1. női klubvilágbajnokság, Szamara
A-csoport. 1. forduló: WNBA-ligaválogatott (amerikai)–Wooribank Hansze (dél-koreai) 86–53, UMMC Jekatyerinburg (orosz)–Sao Paulo (brazil) 83–52. 2. forduló: UMMC Jekatyerinburg–Wooribank Hansze 96–56, WNBA-ligaválogatott–Sao Paulo 87–62. Az állás: 1. Jekatyerinburg 4 pont, 2. WNBA-ligaválogatott 4, 3. Hansze 2, 4. Sao Paulo 2. B-csoport. 1. forduló: Canberra Capitals (ausztrál)–Mambas (mozambiki) 102–45, Szamara (orosz)–Valenciennes (francia) 60–79. 2. forduló: Valenciennes–Canberra Capitals 89–68, Szamara–Mambas 31–108. Az állás: 1.Valenciennes 4 pont, 2. Canberra 3, 3. Mambas 3, 4. Szamara 2
Legfrissebb hírek

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
7 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
9 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
20 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
34 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
47 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik