A soproniak is pályáznak az Euroliga All Star-gálára

2003.10.11. 22:00
Címkék
Az Euroleasing-Orsi Sopron is pályázik a női Euroliga első ízben megrendezendő, februári All Star-gálájának lebonyolítására.
"A nemzetközi szövetség konferenciáján rajtunk kívül a címvédő Jekatyerinburg jelentkezett házigazdának, de a földrajzi elhelyezkedés és a bécsi repülőtér közelsége egyértelműen mellettünk szól, főleg az idény közepén” – mondta Török Zoltán ügyvezető igazgató, hozzátéve, a soproniak 22-én éppen az uráli városban kezdik a nemzetközi idényt, így ott majd egyeztetnek ez ügyben a milliárdos Sabtaj Kalmanovics klubtulajdonossal. Az Euroliga legjobbjait felvonultató kosarasfesztiválra október 30-ig kell benyújtani a pályázati anyagot, a bajnoki bronzérmes vezetősége ezzel kapcsolatban már eredményes tárgyalásokat folytatott az önkormányzattal, a Sport1 televízióval, és egy esetleges névadó szponzorral is. A müncheni tanácskozáson eldőlt, hogy az egyik főtámogató révén a 2003–2004-es idényben kék színű labdákkal zajlanak majd a sorozat küzdelmei. A FIBA emblémája ezentúl minden csapat mezére, illetve parkettájára felkerül, és a mecscsek előtt az együttesek közé bevonultatják a nemzetközi szövetség zászlaját. Minden találkozón megszavazzák a legjobban szerepelő játékost (MVP), akik közül a FIBA illetékesei kiválasztják a hét, illetve az alapszakasz legjobbját is. További támogatók belépésével elképzelhető, hogy jövőre már névadó szponzora is lesz a legrangosabb női klubversengésnek.Nemzetközi női felkészülési mérkőzések
Vojvodina-Nis Gas (szerb-montenegrói)–Diósgyőri KSK 54–58 (11–18, 10–18, 16–12, 17–10). DKSK. Ld: Brosovszky (14/3), Eördögh (14), Abromaité (12)
Szeviép-Szeged–Szpartak Szubotica (szerb-montenegrói) 95–27 (30–3, 23–9, 17–4, 25–11). Ld: Mandache (27/6), Secserbegovics (23), Rockov (18/3), Donkó (11/3), Fűrész (10/3), ill. Ivkovics (8)
Legfrissebb hírek

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
40 perce

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
1 órája

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
2 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
2 órája