Elköszönnek Bubutól

2003.09.30. 21:48
Címkék
A bajnoki bronzérmes Euroleasing-Orsi Sopron női csapata a Zala Volán-ZTE elleni, október 16-ai évadnyitón köszön el nyáron visszavonult klasszisától, Balogh Judittól. A ceremónia keretében visszavonultatják a háromszoros Eb-bronzérmes 7-es számú mezét is. A pályafutását 35 évesen befejező, és a jövőben újságíróként tevékenykedő 223-szoros válogatott Balogh 1992-ben, 1993-ban, illetve 1997 és 2003 között szerepelt a soproni együttesben, amellyel háromszor bajnoki címet (1993, 1999, 2002), egyszer pedig Ronchetti-kupát (1998) nyert.Kaczor Jenő 70 éves

NAGYKANIZSA. Az elmúlt hét végén köszöntötték 70. születésnapja alkalmából a MÁV NTE NB I-es női együttesének egykori vezetőedzőjét, Kaczor Jenőt. A születésnapi megemlékezés egybeesett azzal a dátummal, hogy 35 esztendővel ezelőtt éppen ekkor harcolták ki a város történetében először az NB I-be jutást a kosarashölgyek, így az edzővel együtt ünnepelt az akkori csapat tizenegy játékosa: Szányiné Kovács Mária, Gábor Erzsébet, Németh Margit, Csaba Márta, Hágner Katalin, Takács Mária, Csonka Márta, Hócz Erika, Széki Zsuzsanna, Bugár Elvira és Hersitsné Tóth Erzsébet, akinek lánya a jelenlegi juniorválogatottat erősíti.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája