Női kosár-eb: Három a magyar igazság – jöjjön a ráadás!

2003.09.26. 23:07
Címkék
Ebben az esztendőben már három alkalommal összemérte tudását a két ország válogatottja, és mindháromszor a mieink kerültek ki győztesen a csatából.
Az első két találkozóra az előző idény végén, Pécsen került sor, majd nemrégiben a patraszi felkészülési torna első fordulójában is megverték Károlyiék a helléneket, van tehát mire alapozni az optimizmust szombaton. Meg az sem elhanyagolható szempont, hogy a szlovákok és az izraeliek elleni két egymás utáni győzelem talán visszaadta valamelyest együttesünk elillanófélben lévő önbizalmát.A számunkra kedvező, tehát alacsony csapatszerkezetű hellének a csoportjukban csupán Izraelt tudták felülmúlni, de nagyon szoros meccset játszottak a szerbekkel (67–72) és a franciákkal (70–75) is. Ha bármelyiket megnyerték volna, valószínűleg bekerülnek a legjobb nyolc közé, de azért így is jó lesz velük vigyázni, mert az előbb felsorolt eredmények is bizonyítják, Jorgosz Cickarisz mester válogatottja közelít a kontinens élvonalához. Igaz, sietnie kell, ha utol is akarja érni, mert jövőre, az olimpián újra összetalálkozhat a mostani Európa-bajnokság érmeseivel.
Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
3 perce

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézilabda BL-ben!

Kézilabda
4 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
24 perce

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
38 perce

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
1 órája

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
1 órája

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik