Balga vereség a belgáktól

Nagyot játszottak, nagyot küzdöttek, és amikor a harmadik negyed végén, tízpontos hátrányuknál mindenki azt hitte, hogy kipukkadtak, tudtak újítani: a végjátékban szinte lenullázták Baranováékat. A meccs félidejében egyébként felrobbant egy petárda a csarnokban, de még ez az Európa-bajnokságon nonszensznek számító esemény sem tudta felpaprikázni a nagyképűen kosárlabdázó szbornaját.
Némi lelki tehertől ugyan megszabadult az elvileg teher nélkül kiutazó magyar csapat az ukránok nyitó napi megverésével, de nem volt idő örömködni, máris itt tornyosult a következő nagy feladat: a belgák legyőzése. Szó szerint tornyosult, mivel a németalföldiek az Ukrajna által alkalmazott stratégiát választva igen magas szerkezettel kezdtek, két belső emberük, Wauters és Van Malderen például egyaránt magasabb volt a mieink legnagyobbra nőtt játékosánál, a 191 centis Kajdacsinál. Lett is ebből baj nagyon hamar, mert bár az első percek kosárcsatája közepette 4–2-re még mi vezettünk, két perc múlva már 4–10 volt az állás a magyar válogatott szempontjából. Vagyis nyolc pontot dobott sorozatban a tiszta pirosban játszó rivális, a találatok nagy része pedig a palánk alól született, ott szinte akadálytalanul garázdálkodhattak a belga centerek.
A játék számunkra egyre aggasztóbb képén Csákány beállása változtatott, aki egy percen belül két duplával és egy lepattanóval tette le a névjegyét a pályán. Hála neki, 12-nél utolérte együttesünk az ellenfelet, de mivel Wautersszel továbbra sem bírt senki a magyarok – viszonylag – magas emberei közül, sokáig hiú ábránd maradt a vezetés. A belgák leghíresebb kosárlabdázónőjének neve mellett nem kevesebb, mint 13 pont állt az első negyed végén, amelyben csapata 22-ig jutott, vagyis elvitathatatlanok voltak az érdemei abban, hogy hátránnyal vonulhattak rövid pihenőre lányaink. Egyértelműnek tűnt, hogy az ő semlegesítése a kulcsa a kulcsfontosságú győzelmünknek, és a második negyedben végre ennek megfelelően védekeztek rajta centereink.
Akik közül leginkább az előző nap betliző Cserny érdemel dicséretet, mivel nemcsak jól fogta Európa egyik legjobbját, hanem emellett pontokat is szerzett, méghozzá lélektanilag óriási jelentőséggel bíró pontokat. Csákány és ő volt az, aki ezekben a percekben tolta előre a magyarok szekerét, és azért volt nagy dolog, hogy sikerült átvenni a vezetést, mert a válogatott eddigi pontgyárosainak, Károlyinak és Eördöghnek nagyon nem ment a dobás. Ketten együtt 1/9-es mezőnymutatóval zárták a mérkőzés első felét, de ahogy mondottuk volt, szerencsére Wauters is visszaesett, így a félidőben már Magyarország vezetett. Ha csak két ponttal is, de vezetett, ami sokat jelentett ezen a roppant fontos összecsapáson.

Kicsit csúszott a térfélcsere utáni első feldobás, mert az eredményjelző tábláról minden kiírás eltűnt, így tanácstalanul álldogáltak a kispad előtt a játékosok, miközben a bemelegítés már rég befejeződött. Szerencsére Cserny nem zökkent ki a ritmusból, és az ügyesen kiharcolt személyi hibákból dobott büntetőivel szorgalmasan gyarapítgatta pontjaink számát. No meg a belgák faultjainak számát, akik közül többen is egyre közelebb kerültek a kipontozódáshoz, vagyis duplán hasznos volt a tevékenysége. Sajnos azonban kicsit magára maradt, miközben odaát főnixmadárként támadt fel az addig nem sokat mutató De Roose, és a 32 éves, rutinos bedobó háromszor is betalált, ráadásul szinte ugyanarról a helyről. Wauters is aktivizálta magát kicsit, és ő 20 pont fölé került, a vezetés meg Belgium válogatottjához, amit nagy üdvrivalgás fogadott a lelátón, mert a B-csoport csapatai közül szombati ellenfelünknek van a legnagyobb szurkolótábora.
Egypontos magyar hátránnyal kezdődött az utolsó negyed, ami ugye minimális különbség, úgy tűnt tehát, még mindig minden esélyünk megvan a győzelemre, ha egy-két ember feljavul a hajrára. Nos, feljavult, csak éppen nem nálunk. Nele Deyaert, a belgák 24 esztendős magasbedobója, aki egyetlen pontot sem szerzett addigi pályán töltött 15 perce alatt, triplával kezdte a záró tíz percet, aztán kisvártatva újra betalált kintről.
Akárcsak az irányító Wambe, miközben a másik gyűrűről továbbra is sorra lepattantak a magyar triplakísérletek. Négy perccel a vége előtt, amikor már tényleg nagyon aggasztó volt a helyzet 65–58-nál, időt kért Rátgéber László, és jött a letámadás, amivel sikerült is közelebb lopakodni, még úgy is, hogy amikor át tudta hozni a labdát a félpályán a vetélytárs, újabb hárompontost ért el. Az utolsó percre három pontra csökkent a két válogatott közötti távolság, amikor újra labdát szereztek Csákányék, és Cserny, a meccs addigi mi szempontunkbóli hőse betört, ám nem sikerült jól befejeznie a mozgást – ez volt az utolsó esélyünk.

A meccsből már csak Rátgéber utolsó, kétségbeesett időkérése, Iványi kipontozódása és a záró játékrészben százszázalékos dobóteljesítménnyel tíz pontot szóró Deyaert két büntetője volt hátra. Dudaszó, vereség, belga örömünnep, magyar letargia, no meg a kérdés: kit tudunk mi még megverni…? Merthogy valakit meg kell a spanyolok, az oroszok és a szlovákok közül, különben kizárt, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé.

A vasárnapi ellenfél: Spanyolország

Görögsaláta (09. 20.)

Mestermérleg
Benny Mertens: – Meglepett, hogy ilyen rohanós mérkőzést játszottunk, akárcsak Csákány és Cserny jó teljesítménye a magyaroknál, mert mi Károlyira és Seresre koncentráltunk leginkább védekezésben a korábbi információink alapján. Szerencsére azért nálunk is akadtak kellemes meglepetést szerző játékosok, de a torna megy tovább, és még bármi megtörténhet, minden nyitott.
Rátgéber László: – Számomra ez volt az Európa-bajnokság legfontosabb mérkőzése, és erről sokat beszélgettünk a lányokkal. Nagyon fáj a vereség, talán még nem is érzem át a súlyát, de annyi biztos, hogy nagyon távol kerültünk a negyeddöntőtől.

Tv: a Sport1 vasárnap 19 órától felvételről közvetíti a magyar–spanyol mérkőzést.