NSO-ajánlat
Portré a magyar válogatottról
Minden, amit az Európa-bajnokságról tudni kell
Balga vereség a belgáktól
Érdemes visszakanyarodni egy kicsit a nyitó napi eseményekhez. Érdemes és érdekes, ugyanis a B-csoport késő esti, harmadik találkozóján óriási meglepetés született, a szlovákok megfricskázták az oroszokat. Ami magyar szempontból nagyon nem jó, hiszen éppen északi szomszédaink az egyik legnagyobb riválisaink a továbbjutásért vívott ádáz küzdelemben, ezzel együtt el kell ismerni, Zirkováék megérdemelték a sikert.


Némi lelki tehertől ugyan megszabadult az elvileg teher nélkül kiutazó magyar csapat az ukránok nyitó napi megverésével, de nem volt idő örömködni, máris itt tornyosult a következő nagy feladat: a belgák legyőzése. Szó szerint tornyosult, mivel a németalföldiek az Ukrajna által alkalmazott stratégiát választva igen magas szerkezettel kezdtek, két belső emberük, Wauters és Van Malderen például egyaránt magasabb volt a mieink legnagyobbra nőtt játékosánál, a 191 centis Kajdacsinál. Lett is ebből baj nagyon hamar, mert bár az első percek kosárcsatája közepette 4–2-re még mi vezettünk, két perc múlva már 4–10 volt az állás a magyar válogatott szempontjából. Vagyis nyolc pontot dobott sorozatban a tiszta pirosban játszó rivális, a találatok nagy része pedig a palánk alól született, ott szinte akadálytalanul garázdálkodhattak a belga centerek.
A játék számunkra egyre aggasztóbb képén Csákány beállása változtatott, aki egy percen belül két duplával és egy lepattanóval tette le a névjegyét a pályán. Hála neki, 12-nél utolérte együttesünk az ellenfelet, de mivel Wautersszel továbbra sem bírt senki a magyarok – viszonylag – magas emberei közül, sokáig hiú ábránd maradt a vezetés. A belgák leghíresebb kosárlabdázónőjének neve mellett nem kevesebb, mint 13 pont állt az első negyed végén, amelyben csapata 22-ig jutott, vagyis elvitathatatlanok voltak az érdemei abban, hogy hátránnyal vonulhattak rövid pihenőre lányaink. Egyértelműnek tűnt, hogy az ő semlegesítése a kulcsa a kulcsfontosságú győzelmünknek, és a második negyedben végre ennek megfelelően védekeztek rajta centereink.
Akik közül leginkább az előző nap betliző Cserny érdemel dicséretet, mivel nemcsak jól fogta Európa egyik legjobbját, hanem emellett pontokat is szerzett, méghozzá lélektanilag óriási jelentőséggel bíró pontokat. Csákány és ő volt az, aki ezekben a percekben tolta előre a magyarok szekerét, és azért volt nagy dolog, hogy sikerült átvenni a vezetést, mert a válogatott eddigi pontgyárosainak, Károlyinak és Eördöghnek nagyon nem ment a dobás. Ketten együtt 1/9-es mezőnymutatóval zárták a mérkőzés első felét, de ahogy mondottuk volt, szerencsére Wauters is visszaesett, így a félidőben már Magyarország vezetett. Ha csak két ponttal is, de vezetett, ami sokat jelentett ezen a roppant fontos összecsapáson.

Fájdalom, a felvétel visszaadja a látottakat: Wambe (a labdával) és a belga válogatott egy sebességgel gyorsabb volt a mieinknél
Egypontos magyar hátránnyal kezdődött az utolsó negyed, ami ugye minimális különbség, úgy tűnt tehát, még mindig minden esélyünk megvan a győzelemre, ha egy-két ember feljavul a hajrára. Nos, feljavult, csak éppen nem nálunk. Nele Deyaert, a belgák 24 esztendős magasbedobója, aki egyetlen pontot sem szerzett addigi pályán töltött 15 perce alatt, triplával kezdte a záró tíz percet, aztán kisvártatva újra betalált kintről.
Akárcsak az irányító Wambe, miközben a másik gyűrűről továbbra is sorra lepattantak a magyar triplakísérletek. Négy perccel a vége előtt, amikor már tényleg nagyon aggasztó volt a helyzet 65–58-nál, időt kért Rátgéber László, és jött a letámadás, amivel sikerült is közelebb lopakodni, még úgy is, hogy amikor át tudta hozni a labdát a félpályán a vetélytárs, újabb hárompontost ért el. Az utolsó percre három pontra csökkent a két válogatott közötti távolság, amikor újra labdát szereztek Csákányék, és Cserny, a meccs addigi mi szempontunkbóli hőse betört, ám nem sikerült jól befejeznie a mozgást – ez volt az utolsó esélyünk.

Magyarázzák a bizonyítványt: Rátgéber és Csákány a meccs utáni sajtótájékoztatón
A vasárnapi ellenfél: Spanyolország
Görögsaláta (09. 20.)
Mestermérleg
Benny Mertens: – Meglepett, hogy ilyen rohanós mérkőzést játszottunk, akárcsak Csákány és Cserny jó teljesítménye a magyaroknál, mert mi Károlyira és Seresre koncentráltunk leginkább védekezésben a korábbi információink alapján. Szerencsére azért nálunk is akadtak kellemes meglepetést szerző játékosok, de a torna megy tovább, és még bármi megtörténhet, minden nyitott.
Rátgéber László: – Számomra ez volt az Európa-bajnokság legfontosabb mérkőzése, és erről sokat beszélgettünk a lányokkal. Nagyon fáj a vereség, talán még nem is érzem át a súlyát, de annyi biztos, hogy nagyon távol kerültünk a negyeddöntőtől.
Tv: a Sport1 vasárnap 19 órától felvételről közvetíti a magyar–spanyol mérkőzést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








