Amerikai centert tesztelnek a somogyiak

2003.09.17. 20:53
Címkék
KAPOSVÁR. A hét végi egerszegi Volán Göcsej-kupán (amellyel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy roppant színvonalas vetélkedés várható, hiszen a cseh Opaván és a horvát Zadaron kívül pályára lép hat magyar férfi – Körmend, ZTE, Falco, Dombóvár, Atomerőmű, Kaposvár – és három női – Sopron, Zala Volán, Szekszárd – élvonalbeli együttes) amerikai kosarast tesztel a Kaposvári KK új trénere, Kmézics Zorán. A négyes poszton bevethető, 28 éves, 202 centis Derrick Crayton előbb Venezuelában szórta a kosarakat, majd az öreg kontinensen folytatta. Előbb a spanyol harmadik ligában, majd Finnországban a BC Nokia színeiben szerepelt, s ez utóbbi csapatával a mögöttünk hagyott évadban ezüstérmet nyert, miközben 22.4-es pont- és 13-as lepattanóátlagot ért el. A kaposvári szakvezetés kíváncsian várja a bemutatkozását. Újság még a somogyiak háza táján, hogy a régóta sérült Dzunics Braniszlav a jövő héten kezdheti el a futóedzéseket, míg a kaposvári tornán bokasérülést szenvedő Varga Roland már a Volán Göcsej-kupán vállalhatja a játékot – jelentette tudósítónk, Jutasi Róbert.Eltanácsolt légiósok

KÖRMEND. Egyelőre nem sikerült megtalálnia a Marc-Körmend bajnokcsapatának az amerikai Lee Nixon légióspárját. A szintén tengerentúli Jackson Allan már a Krasznai-kupára sem tartott a Rába-parti egylettel, mivel inkább egy ciprusi gárda garantált szerződését választotta. A cseh Milan Soukup ugyan pályára lépett a soproni tornán, ám egyáltalán nem tett jó benyomást Zsebe Ferenc vezetőedzőre. "Túlságosan statikusnak találtuk a játékát, nem tudta igazán összefogni a csapatot, ezért már búcsút is vettünk tőle” – fogalmazott a piros-feketék trénere.

Vírus támadja a Falcót

SZOMBATHELY. Alighogy megérkezett próbajátékra a Falco KC csapatához a mexikói válogatott, Jesus Ramses Benitez, máris feliratkozott a sérültek listájára. A legutóbbi szezonban a Fuerza Regia csapatában pattogtató 24 esztendős, 208 centiméter magas latin-amerikai kosaras egy olyan vírust szedett össze, amely magas lázzal, torokfájással, valamint gyomorpanaszokkal jár. A rejtélyes kór rajta kívül még Borszéki Csabát és Henrik Istvánt is ágynak döntötte, így a szombathelyiek cseppet sem jó előjelekkel várják a csütörtökön kezdődő zalaegerszegi Volán Göcsej-kupát – jelentette tudósítónk, Görbicz Szabolcs.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája