WNBA: Győzött a tekintély

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.09.13. 20:48
Címkék
A címvédő tekintélyt parancsoló hazai győzelmével kezdődött meg a női NBA idei nagydöntője: a Los Angeles Sparks már a szünetben több mint húsz ponttal vezetett, és végül tizenhárommal győzte le a fináléba először bejutó Detroit Shockot magyar idő szerint szombatra virradóra.
"Csak hinnünk kell önmagunkban, és minden jóra fordul. Végig azt mondogattuk, hogy a hazai mérkőzéseinket kell megnyernünk ahhoz, hogy bajnokok legyünk” – mondta derűlátóan Bill Laimbeer, a Detroit edzője, akit a jelek szerint nem zavart meg az első félidőbeli 7/37-es mezőnymutató, valamint a 12 labdaeladásból kapott 20 pont. Ami azt illeti, kollégája, Michael Cooper sem veszi biztosra a végső győzelmet: "A rájátszás ott kezdődik, amikor meccset nyerünk az ellenfél pályáján.” A rutinos Sparksnak az idén ez még nem sikerült, alkalmasint az esetleges első vendégsiker nemcsak az eleje, hanem a vége is lesz a playoffnak…A kétszeres bajnokcsapat a szünet előtti 29–9-es száguldással döntötte el a mérkőzés sorsát – egyébként 21 pontosnál nagyobb félidei előnyre csak egyszer volt példa a női NBA rájátszásában. (Ujhelyi Petra, a Shock magyar légiósa nem lépett pályára, mivel őt csapata nem nevezte be a rájátszásra.)A döntő első napján nyilvánosságra hozták, hogy az októberi kísérleti Világkupára készülő fiatal WNBA-válogatottat Cooper, a Sparks edzője irányítja majd – érdekesség, hogy saját játékosai közül csak Nikki Teasley, a Detroitból viszont Cheryl Ford és Ruth Riley is ott lesz a nyolccsapatos tornán az oroszországi Szamarában.Tv: a Sport1 hétfőn 14.15-kor felvételről közvetíti a döntő második mérkőzésétWNBA, döntő, 1. mérkőzés
Los Angeles Sparks–Detroit Shock 75–63 (42–21)
Los Angeles Sparks–Detroit Shock 75–63 (42–21)

Los Angeles, 10 264 néző
LOS ANGELES: Teasley (6/3), Dixon (15/6), Mabika (9/3), Milton (19/6), Leslie (23). Cs: Nygaard (3/3), Prie (–), McCrimmon (–). Edző: Michael Cooper
DETROIT: Nolan (15/3), Powell (2), Cash (16), Ford (11), Riley (6). Cs: Holland-Corn (8/6), Farris (2), Lambert (3/3). Edző: Bill Laimbeer
Legtöbb lepattanó: Leslie (12), ill. Ford (12). Legtöbb assziszt: Teasley (11), ill. Cash (4). Dobószázalék, mezőny (büntető): 39.1 (87.5), ill. 28.6 (95)
Az összesített állás: 1–0. Az egyik fél második győzelméig tartó párharc következő mérkőzését ma este játsszák Detroitban.
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
4 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
4 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
4 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
5 órája
Ezek is érdekelhetik