Legyen center a center!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.09.13. 22:39
Címkék
Hónapok óta várnak a női kosárlabda honi szimpatizánsai, hogy végre történjen már valami kedvenceikkel, és most eljött a nagy megmérettetés ideje, hiszen szeptember 19. és 28. között az esztendő legfontosabb versenye, az olimpiára kvalifikáló kontinensbajnokság vár a legjobb magyar kosarashölgyekre. Sorozatunkban röviden bemutatjuk azokat a játékosokat, akik szerepet kaphatnak Görögországban, felelevenítjük egy emlékezetes pillanatukat, valamint néhány korábbi Európa-bajnokságra is visszatekintünk pár sorban.
"A tapasztalata nagyon sokat jelenthet a csapatnak a palánk alatti harcokban. A sérülése után végre gyógyulófélben van, lepattanószerzésben az egyik alapemberünk. Támadásban a tőle megszokott indításgólokat és kinti találatokat néhány palánk alatti kosárral kellene fűszereznie” – ez Rátgéber László szövetségi kapitány szakvéleménye az MTK-ban nevelkedett, de már évek óta Sopronban kosárlabdázó centerről.
A szakvezető tökéletes képet adott Seres Éva játékáról. Remek testi adottságai ellenére ugyanis gyakran meglehetősen passzívnak bizonyul a pályán a pontszerzésben, aminek az az elsődleges oka, hogy hiányoznak repertoárjából a klasszikus centermozgások.

Névjegy

SERES ÉVA


Született: 1974. április 5., Budapest
Magassága: 188 cm
Testsúlya: 82 kg
Posztja: center (jobbkezes)
Eddigi klubjai: MTK, Ferencváros
Jelenlegi klubja: Euroleasing-Orsi Sopron
Legjobb eredményei: vb-10. (1998); Eb-4. (1997); 3x magyar bajnok (1991, 1997, 2002); Magyar Kupa-gyôztes (1996)
Válogatottságainak száma: 111
Akciókosarai nagy részét tisztára játszott ziccerekből, visszatett támadólepattanókból vagy hárompontosokból szerzi, holott igazán felvállalhatná néha az egy-egyezést az ellenfél centereivel. Ha elhinné, hogy képes az ilyen szituációkat is megoldani, meg hasznosabb tagja lehetne a magyar nemzeti csapatnak.

Egy emlékezetes pillanata

Még belegondolni is rossz, mi történt volna, ha nem tart rövid ízelítőt Iványi és Csák is a pontos távoli dobások tudományából, és ha Seres nem használja ki ilyen jó százalékban a palánk alatti helyzeteit, de mivel végre sikerült rálelni támadásban a megfelelő ritmusra, sikerült a fordítás is. És ezúttal már nem csak időlegesen.
Részlet az NS 2001. szeptember 20-i számából
Eb-csoportmérkőzés: Magyarország–Görögország 74–63


Eb-ről az olimpiára. Köztudomású, hogy a kontinensviadal jelenti az olimpiai kvalifikációt az európai válogatottak számára. Nos, a tizenkettes mezőny egyharmada, négy nemzet együttese örülhet majd az ötkarikás játékokon való részvételi jognak, de ebben benne vannak a házigazda görögök is, mert ugye jövőre az olimpiának is ők adhatnak otthont. Mellettük a három legjobb csapat jut majd tovább, vagyis a képlet egyszerű: dobogón kell végeznie annak, aki jövőre Athénban is pályára szeretne lépni. Illetve abban az esetben, ha Görögország érmet szerezne, elegendő a negyedik helyezés is, na de erre elég kevés az esély.

VISSZATEKINTÔ – 1956

A magyar női kosárlabda-válogatott második, és egyben eddigi utolsó Európa-bajnoki ezüstjét hozta a viadal. Az mondhatni természetes volt, hogy az Alekszejeva vezérelte szovjetek nyertek, a mieink döntőbe jutása viszont óriási meglepetés volt, mert a házigazda csehszlovákokat a végső sikerre is esélyesnek tartották – vagy ők saját magukat, ki tudja…? Legjobbjaink mindenesetre hősiesen küzdve az elődöntőben elütötték őket az aranyért való küzdés lehetőségétől, méghozzá hosszabbításban és mindössze egyetlen ponttal (50–49), hála a csapatkapitány Fischerné két sikeres büntetőjének a végén. És lám, milyen sportszerűek voltak a csehek: a döntőben még ezek után is nekünk szurkoltak!
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
4 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
4 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
4 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
5 órája
Ezek is érdekelhetik