Megint győztek Iványiék

2003.08.25. 21:26
Címkék
Rosszul kezdett a magyar csapat, a harmadik perc végén már 70-ra vezettek a hazaiak.
Utána viszont feljavult válogatottunk védekezése, majd erre alapozva a támadójátéka is, aminek tíz, sorozatban dobott pont lett az eredménye. A második negyedben végig rendkívül jól dolgoztak hátul lányaink, a játékrész közepétől bevetett zónának egyáltalán nem találták az ellenszerét a görögök. A térfélcsere után tízpontosra apadt az előny, mert kicsit fellazult a védekezés, és a sok személyi hibánk miatt sok büntetőt dobhattak a hellének. A befejező tíz percben egyre csökkent a két együttes közötti távolság, pláne úgy, hogy téves besegítések után három hárompontost kaptunk egymás után, centerből pedig egyáltalán nem tudott betalálni Rátgéber László csapata. Az izgalmas végjátékben át is vették a vezetést a görögök egy ponttal, de Iványi jól időzített duplája és Károlyi két büntetője meghozta a győzelmet.

Mestermérleg
Rátgéber László:
– Amíg erővel és koncentrációval bírta a külső sorunk, addig sima meccsnek tűnt. Úgy dobtunk hatvanöt pontot, hogy egyetlen kosarat sem értünk el centerpozícióból…
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája