Amerikaiak a fedélzeten

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
2003.08.22. 21:58
Címkék
Mind a Falco KC-Szombathely, mind pedig a Marc-Körmend élvonalbeli férfiegyüttese a légióskeresés elején jár. A szombathelyiekhez a hét elején érkezett próbajátékra az afroamerikai Eugene Dabney.
A 24 esztendős kosaras az idén végzett az NCAA második ligájában szereplő Kentucky Wesley Egyetemen, és mind a pont-, mind pedig a lepattanóátlaga nyolc és tizenkettő között mozgott.Ezzel nem is lenne semmi probléma, ám azzal már sokkal inkább, hogy a tengerentúli kosaras a majd húszórás repülőút alatt bizony jelentős mértékben összement. A menedzsere szerint még 210 centiméter magasan szállt fel az Európába tartó légi járműre, ám a bécsi reptéren már csak 205 centimétert mutatott a mérőszalag. És ez bizony alaposan meglepte a Falco vezetőségét. "Az első két-három edzés után azt mondhatom, hogy amennyiben Dabney kétszáztíz centi lenne, akkor azonnal szerződést ajánlanánk neki, így azonban kicsit vékonykának tűnik, különösen védekezésben és lepattanószerzésben. Persze van még lehetősége a bizonyításra: jövő kedden Mattersburgban játszunk előkészületi mérkőzést, és azon igazán jó centerekkel veheti fel a versenyt” – fogalmazott Váradi Attila, a Sugár útiak vezetőedzője.A Marc Körmend csapatánál David Toya az elsődleges célpont. A bajnokcsapat ugandai származású, de a szlovák válogatott irányítója az elmúlt hetekben hazája nemzeti csapatával vett részt különböző nemzetközi tornákon, ezek befejeztével ígért választ a megyek, avagy maradok kérdésre Fodor Sándor ügyvezetőnek. Toyával azonban egyelőre képtelenség telefonkapcsolatot teremteni, így pillanatnyilag a szándékairól sem tudhatnak többet a Rába-parti klubnál. Ahol egy külföldivel néhány napig így is számolhat a Zsebe Ferenc, Sabáli Balázs edzőkettős, miután egy grazi játékosügynök ajánlására egyhetes tesztelésre érkezett az Egyesült Államokból a színes bőrű Lee Nixon, akinek stílusát a menedzser a fiatal Madisonéhoz hasonlította. A 22 éves fiatalemberről annyit érdemes tudni, hogy nyáron végzett a Wafford Egyetemen, és leginkább a kettes poszton mozog otthonosan, aztán hogy a képességei mire elegendőek a magyar mezőnyben, azt hamarosan kiderítik a körmendi szakemberek. Erre ragyogó alkalom lehet, hogy a piros-feketék az elkövetkezendő napokban oda-vissza vágós mérkőzést terveznek az osztrák Fürstenfeld gárdájával.
Legfrissebb hírek

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
1 perce

Nincs gól 45 perc játék után

Foci vb 2026
8 perce

Wimbledon: Stollárék sikerrel vették az első fordulót vegyes párosban

Tenisz
9 perce

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
14 perce

Fontos ember dőlt ki marokkói oldalon

Foci vb 2026
31 perce

Fazekas Imre a lányát megelőzve szerezte meg nyolcadik Magyar Ügető Derby-győzelmét

Egyéb egyéni
36 perce

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
48 perce

Elkezdődött a Kanada–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik