A Bajai Bácska három fiatal irányítóval áll tárgyalásban

LŐRINCZI CSABALŐRINCZI CSABA
2003.07.16. 22:42
Címkék
Több élvonalbeli csapat is kihirdette már játékoskeretét a 2003–2004-es női bajnokságra, a Bajai Bácska NKSE azonban nincs közöttük. A szóbeszédeket leszámítva eddig annyit lehetett tudni, hogy Kocsis Boglárkának, a MiZo-Pécsi VSK 20 éves játékosának felajánlották a vezetők az első számú irányítói posztot. Az egy hónappal ezelőtt Németországban a Bad Saulgau-kupát zsinórban másodszor is megnyerő Sugovica-partiak ügyvezető igazgatója, Dékány Tibor kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy jelenleg Kocsis mellett a BEAC-os Halmos Nóra és a nagykanizsai Hadarics Kinga átigazolásáról tárgyalnak – Izsák Judit (BEAC) viszont már elutasította a bajai ajánlatot.A Bácska ügyvezetője tegnap szomorúan újságolta, hogy – számukra sajnálatos módon – egyre inkább úgy tűnik: az októberben kezdődő bajnokságban mégsem Kocsis lesz a bajai együttes egyik irányítója, mert bár a pécsi kosarasnak tetszik a Sugovica-partiak ajánlata, valószínűleg a Foton-Sopronhoz fog szerződni. Az ok prózai: Kocsis focista barátja egy osztrák kiscsapathoz tart, a hűség városa pedig sokkal közelebb fekszik Burgenlandhoz, mint Baja. Dékány azt is elmondta, hogy a legfrissebb hírek szerint ugyancsak a Foton-Sopronba tartó Halmossal, valamint Hadariccsal továbbra is tartják a kapcsolatot, és bíznak abban, hogy valamelyikükkel (esetleg mindkettőjükkel) meg tudnak majd egyezni. A szegedi Roczkov Viktória viszont a pletykákkal ellentétben nem igazol a Bácskához, az erről szóló hírek valóságtartalma egyenlő a nullával, az ügyvezető ugyanis állítja, még csak nem is tárgyaltak a Szeviép fiatal bedobójával.A távozók listáján a visszavonult Völgyesi Vanda mellett csak Kiss Gabriella szerepel, a többiek a Bácskában szeretnék folytatni pályafutásukat. Dékány és vezetőtársai már mindannyiukkal leültek, és az sem titok, hogy a feltételek nem változtak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Bajai Bácska NKSE az előző bajnokságéhoz hasonló szerény költségvetésből fog gazdálkodni. Aki így is vállalja a megméretést, annak esélye van arra, hogy az ősztől a kék-sárgák játékosaként lépjen pályára a honi élvonal pontvadászatában. Újdonság még, hogy július 15-től Farkas Ádám helyett Horváth Roland lett a csapat technikai igazgatója, továbbá az is, hogy a Bácska jelentkezett az NB I A-csoportjába, és már a nevezési díjat is átutalta az illetékeseknek.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája