Továbbra is esélytelen a vendég?

S. T. R.S. T. R.
2003.04.29. 21:20
Címkék
Amennyiben folytatódik az idestova két hete tapasztalható hazai dominancia  e tekintetben üdítő kivételt jelent persze a Körmend, amely kétszer is megtörte a jeget, és eképpen páholyból követheti az eseményket , a Falco, a Szolnok és az Atomerőmű szerdán, illetve csütörtökön elbúcsúzhat elődöntős álmaitól.
Nyolcasok egymás között: Fodor és a labdát vezetô Kálmán közül csak egyikük örülhet

De vajon marad, maradhat-e a "vendég mindig veszít” felállás a férfi negyeddöntő három olyan párharcában, ahol a végsőkig elhúzták – szinte hihetetlen egyébiránt, hogy az érintett gárdák tucatnyi meccset játszottak le zsinórban vendégsiker nélkül – a döntést a felek? Amíg ugyanis az alapszakaszt a hatodik helyen záró Körmend a lehető leggyorsabban átlépett a ZTE elleni negyeddöntő jelentette akadályon, addig a további hat csapat még gyűri egymást.

Emlékeztetô

KAPOSVÁR (1)–SZOLNOK (8)
87–61, 75–83, 106–71, 73–78
DEBRECEN (2)–FALCO (7)
98–93, 82–84, 85–77, 113–115
ALBACOMP (4)–ATOMERÔMŰ (5)
95–71, 66–76, 86–79, 67–69
De már nem sokáig. Szerdán a Debrecen és a Falco vág neki a végső ütközetnek, csütörtökön pedig a Kaposvár a Szolnokkal, míg az Albacomp az Atomerőművel csap össze. Aki esetleg nem tudná, a tervek szerint a vasárnap rajtoló elődöntőben a Körmend a Vadkakasok–Falco győztesével, míg a Kaposvár–Szolnok derbi nyertese az Albacomp, netán az ASE ellen folytatja.
Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
12 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
35 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
35 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
48 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
2 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája