Idei veretlenek csatája

VARGA CSABAVARGA CSABA
2003.02.21. 21:09
Címkék
A férfi felsőház tizenhatodik fordulója rangadójának ígérkezik a Mol Szolnok és a Kaposvári Klíma-Vill KK összecsapása, amelyet szombat este hat órától játszanak a Tiszaligetben  elsősorban azért, mert mindkét gárda sorozatban nyeri meccseit, egyaránt veretlen ebben az esztendőben.
Ráadásul elképzelhető, hogy a kaposváriak tovább erősödtek a héten, ugyanis megérkezett hozzájuk Dwayne Archbold, a huszonhárom esztendős, 198 centiméter magas amerikai nemzetiségű bedobó. És még egy pikantéria, ami ehhez a meccshez kapcsolódik: a somogyiak jelenlegi mestere, Goran Miljkovics tavaly még Szolnokon dolgozott, többek között Magyar Kupa-győzelemig vezetve akkori csapatát, de Filipovics Gordannak és Sztojan Ivkovicsnak is vannak szolnoki emlékei a kék-fehérek keretéből."Ma is szívesen emlékszem a Tisza partján eltöltött esztendőkre, hiszen nagyon sok barátom van a városban – nosztalgiázott kicsit Ivkovics. – Most azonban ellenfélként látogatok a piros-feketékhez, és profi játékoshoz méltóan kívánom segíteni jelenlegi klubomat. Azt gondolom, jó passzban vagyunk, de egy kicsit fáradtan játszunk mostanában, hiszen a honi bajnokság mellett a nemzetközi kupaporondon is helyt kellett állnunk. Hazai környezetben az Olaj az esélyesebb, de mi már sokszor bizonyítottuk, hogy nagyon tudunk küzdeni, ezért nyílt a rangadó sorsa.”Soros vetélytársához hasonlóan, ahogy már említettük, a Mol Szolnok sem vesztett ebben az esztendőben bajnokit. Ennek megfelelően jó is a hangulat az öltözőben, Orosz László, a csapatkapitány – aki anno két esztendeig szerepelt Kaposváron – legalábbis optimista: "Úgy tűnik, hogy a bokasérüléssel bajlódó Mérész Csaba vállalja a fellépést, és remélhetőleg Cziczás Laci hát-izomhúzódása is rendbe jön szombat estére. Nem titkoljuk, hogy folytatni akarjuk idei menetelésünket. Azzal tisztában vagyunk, hogy a Kaposvár jó szerkezetű, kiváló kosarasokból álló társaság, ennek ellenére azt mondom, mi sem vagyunk roszszak, fantasztikus szurkolótáborunk támogatásával begyűjthetjük sorozatban ötödik győzelmünket.”
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
15 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
28 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
39 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
45 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
46 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
54 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
59 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája