Kis tolnai hócsata

S. T. R.S. T. R.
2003.02.10. 21:16
Címkék
Tapintható a feszültség a férfi A-csoport két tolnai reprezentánsa közt: hóhelyzetben enyhén szólva más véleményt képvisel a dombóvári, illetve a paksi vezérkar. Mint ismert, a járhatatlan utak országszerte megbénították a közlekedést, ily módon meccsek egész sora maradt el. Az Atomerőmű sem utazott el szombaton a DVMSE otthonába, és éppen ez az, ami miatt sokan furcsán néznek Dombóvárott. A helyiek szerint tudniillik indokolatlan a rivális döntése, olyannyira, hogy állításuk szerint a jelzett időpontban Paksról három útvonalon is megközelíthető volt a meccshelyszín (forrás: Tolna Megyei Útinform). Hogy eltökéltségüket nyomatékosítsák, a klub elöljárói faxon értesítették az ellenfelet, hogy hajlandók buszt küldeni Cziglerékért, természetesen a túra valamennyi költségét állva.A paksiak ezzel szemben kitartottak a péntek esti elhatározásuk mellett, nevezetesen, hogy még szombaton sem ajánlatos útra kelni, hiszen a járhatónak tűnő útszakaszok is behavazódhatnak (forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság), annak meg mégsem teheti ki senki a csapatot, hogy a hó fogságába essen, netán a busszal együtt becsússzon az árokba. Maradva a tényeknél: a megyei derbi elmaradt, hiszen az illetékes szerv – szombat délelőtt! – erre áldását adta. "Mi szerdán térdig érő hóban is elmentünk Körmendre, mert játszani akartunk!” – jegyezte meg egykedvűen Harangozó László, a dombóvári egyesület elnöke. "Nem kockáztathattunk” – így a másik fél képviseletében Tóth János szakosztályelnök.A (hó)csata tán’ mihamarább véget ér.
Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
11 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
34 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
34 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
47 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája