Elmaradt az Atomerőmű-MÁV NTE mérkőzés

KÜHNE LÁSZLÓKÜHNE LÁSZLÓ
2003.01.25. 23:35
Címkék
Bár nagyon készültek a kanizsaiak, elmaradt a szekszárdi női együttes elleni hazai találkozójuk, mivel a Tolna megyeieknél vírusos betegség döntötte ágynak gyakorlatilag a fél csapatot. Az Atomerőmű-KSC vezetősége még pénteken benyújtotta halasztási kérelmét betegségre hivatkozva a Női Hivatásos Alszövetség versenybizottságának, és Kereskai Péter, a MÁV NTE ügyvezető igazgatója hivatalos tájékoztatást kapott a késő délután folyamán az összecsapás törléséről. A határozatban benne foglaltatott, hogy a mérkőzést február 15-éig kell lejátszaniuk a feleknek.Patkós Zoltán, a szekszárdiak nemrégiben kinevezett trénere a mérkőzés elmaradásának okairól az alábbiakat nyilatkozta: "A hét felnőtt profi játékosunk közül Bellovai Zsuzsa, Anitics Lívia, Csontos Eszter és Darida Csilla esetében vírusos betegségről van szó, de közéjük sorolható már Tóth Zsuzsanna is, aki a betegség kezdődő stádiumában van. Ebben az esetben úgy láttuk helyénvalónak, ha jelezzük a szövetség felé halasztási kérelmünket, amelyet el is fogadtak a hivatalos szervek.” A tolnaiak háza tájáról még annyit, hogy a klub pénteken a megadott határidőig kifizette tartozásait, vagyis nem kell attól tartania, hogy újabb pontlevonásokkal büntetik.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
34 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
39 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája