Itt is, ott is téma a négyes döntő

S. T. R.S. T. R.
2003.01.09. 22:23
Címkék
Noha szerdán még csak a negyeddöntő első mérkőzését rendezték meg a férfi regionális Európa-kupa északi főcsoportjában, természetes, hogy a két érintett magyar egylet vezetői előretekintenek, s igyekeznek feltérképezni, továbbjutás esetén házigazdája lehetnének-e a sorozat négyes döntőjének.
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Moseleyéknak 13 pontot kell behozniuk
Mint ismert, az Albacomp Leverkusenben lépett pályára, és bár 94–81-re kikapott, a mutatott játék láttán csöppet sem elképzelhetetlen, hogy jövő szerdán hazai környezetben kiharcolja a legjobb négy közé jutást. Még több esélye van erre a nemzetközi kupa másik magyar alakulatának, a Kaposvárnak, amely a szlovákiai Losoncon verte a Lucenecet (70–69).
Ezek után kíváncsiak voltunk, mekkora a "mozgolódás” a csapatok háza táján. "Úgy vélem, addig nem érdemes túlzottan előregondolkodni, amíg az együttes ki nem harcolta a négyes döntőben való szereplés jogát – kezdett bele Nagy Gábor, a székesfehérvári egyesület elnöke. – Egyébként a nemzetközi szövetség előírásában az szerepel, hogy olyan csarnokban kell megrendezni az eseményt, amelyben legalább háromezer ülőhely van, de kötve hiszem, hogy például az ukránok sokkal jobb körülményeket tudnának felmutatni, mint mi. Vagyis érdekel bennünket a rendezvény, de előbb a fiúk lépjenek túl a német Leverkusenen.”
Nem zárkóznak el a rendezés gondolatától Kaposváron sem. A somogyiak annyival mindenképpen előrébb járnak, hogy a Klíma-Vill majdhogynem nyeregben érezheti magát. "Pillanatnyilag abban a szakaszban vagyunk, hogy föltérképezzük, mibe kerülhet a rendezés a klubnak, a városnak, a szponzoroknak – mondta Kovács László ügyvezető igazgató. – Megígérhetem, ha a gárda továbbjut, minden követ megmozgatunk, hogy február közepén Kaposvárra hozzuk az Európa-kupa északi főcsoportjának négyes döntőjét.”
Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
26 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
44 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája