Andy Sola a Körmend új légiósa

GÖRBICZ SZABOLCSGÖRBICZ SZABOLCS
2002.10.03. 21:27
Címkék
A dombóvári bajnoki nyitányon álltörést szenvedett amerikai Chris Clay gyógyulása még eltart egy darabig. A legfrissebb orvosi diagnózis szerint a Körmend kitűnő hátvédje leghamarabb öt hét múlva léphet pályára, ám akkor is csak saját felelősségére, mivel egy esetleges újabb ütés az arcára már nagyon komoly következményekkel járhatna. Ezért a játékos a klubbal maximális egyetértésben úgy határozott, hogy legközelebb a novemberi – válogatott mérkőzések miatti – egy hónapos szünet után, december 7-én, az Albacomp elleni rangadón jelentkezik ismét játékra.Addig pedig hat összecsapás erejéig a kanadai-horvát kettős állampolgárságú Andy Sola pótolhatja Clayt. A 23 éves, kétméteres kosaras az idén végzett a Drake egyetemen, ahol a NCAA első divíziójában szereplő gárdában átlagban tizennégy pontot ért el. A tengerentúli játékos a görög Iraklisztól – ott szerepelt próbajátékon, de az anyagiakban nem tudtak megegyezni – érkezik a Rába-partiakhoz. Sola a 21 éves horvát Matija Spudiccsal küzdött meg Clay posztjáért, és mivel sikeresen került ki a páros csatából, egy hónapra szóló megállapodás lett a jutalma.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája