Sztárszerep vár Dávidra

S. T. R.S. T. R.
2002.09.17. 21:20
Címkék
Ahogy indult, már előrevetítette, ebből sikeres egymásra találás lesz. Hetek, sőt hónapok teltek el avval, hogy Dávid Kornél csapatot keresett magának, mígnem egyszer csak jött a hír: a litván sztárcsapat, a Zalgiris Kaunas lesz a magyar erőcsatár következő állomáshelye. A rajt nagyszerű volt: első edzőmeccsén pontkirály lett, 23-at hintett a lengyel Pruszkównak. És örömmel jelentjük, Dávid azóta sem lazít, előbb 17 ponttal járult hozzá a lett Riga elsöpréséhez (115–57), majd a Zalgiris három németországi fellépésén ismételte meg kétszámjegyű teljesítményét (18, 10, illetve 14 pont). Honfitársunkkal tehát minden rendben van, takaros kis lakást kapott Kaunas belvárosában, és hogy az Euroligában érintett gárdában nem epizódszerepet szánnak neki, arról csak annyit, szinte valamennyi tesztmeccsen kezdőként számítottak rá. Márpedig a litvánok sztárcsapatot építenek, és az "építést” ezúttal kéretik szó szerint venni. A kaunasi vezérkar elképzelése egyszerű volt: haza kell csábítani a legnagyobb litván klasszisokat. Így lett újra Zalgiris-kosaras a török Efestől elköszönt Stombergas, a spanyol Tau Cerámicából igazolt Timinskas és az orosz CSZKA-t otthagyó Einikis. Mellettük két hely marad a kezdő ötösben: a karmesteri pálca az amerikai Cotáé (aki a North Carolinában együtt pattogtatott Vince Carterrel), míg a négyes poszt Dávidé."Nem szeretném elkiabálni, de úgy tetszik, jól döntöttem, amikor aláírtam a Zalgirishoz – kezdett bele a kaunasi lakásában telefonvégre kapott magyar játékos. – Hallatlanul szervezett profigárdáról van szó, ahol nagyok az elvárások. Október negyedikén indul a litván bajnokság, tizedikén az Euroliga, ám addig még lesz dolgunk bőven, hiszen össze kell csiszolni a csapatot. Hétfőn otthon voltam, kedden érkeztem vissza Kaunasba, de nem sokáig maradok, hamarosan megyünk ugyanis Franciaországba és Németországba, ahol egy párizsi felkészülési torna, valamint két-két edzőmeccs vár ránk a Pau-Orthez, illetve az Alba Berlin ellen.”
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
6 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája