Továbbra is édes otthon?

S. T. R.S. T. R.
2002.06.12. 22:43
Címkék
Körmend–Atomerőmű 17.55 (m2)

Doppingcsapat vetette rá magát kedden a finalisták két-két játékosára. Paksi részről Mészáros Zalán és Terrence Davis, körmendiről Zsebe Ferenc és Lóránt András volt kénytelen "produkálni”, ami különösen az utóbbiak számára jelentett kis kellemetlenséget, merthogy Körmend "Babájánál” nem mentek flottul a dolgok, így a vasiak busza kis késéssel tudott elindulni.
Pedig igyekezni kellett haza, hiszen a bajnoki döntőben nincs megállás, negyvennyolc órával a keddi ütközetet követően újra pályára szólítják az aranyért csatázókat.
Aki esetleg nem tudná – van ilyen? –, a paksiak 2–1-re vezetnek, vagyis kézzel foghatóvá vált számukra az egyesület történetének első bajnoki címe (csak emlékeztetőül, esztendeje is eljutottak Cziglerék a sorozat utolsó párharcáig, ám ott a Kaposvár volt jobb).
Igen ám, csakhogy a körmendiek nem tettek le a végső sikerről, s mindenképpen mellettük szólnak a hagyományok is. Amennyiben: az otthon játszó csapat győztesen hagyja el a pályát. Érdekes egyébiránt, hogy noha az Atomerőmű legutóbb már húsz ponttal is vezetett a negyedik negyedben, a lefújás pillanatában megmutatkozó kilencpontos különbség az eddigi legszűkebb hazai előny. Az első tolnai meccsen 21 ponttal győzött a Fodor-alakulat, hogy aztán Körmenden forduljon a kocka, s tucatnyi egységet verjen riválisára a vendéglátó.
Vagyis a Marc, amely csütörtökön újra soraiban tudhatja az egymeccses eltiltását letöltő amerikai Charles Edmonsont (itt kell megjegyezni, hogy az ASE is kiegészül, hiszen a litván erőcsatár, Vaidas Jurgilas is szerepelhet).
"Centerünk visszatérése természetesen nagyon fontos tényező, ugyanakkor az az érzésem, csak akkor fogunk tudni egyenlíteni, ha lényegesen jobban célzunk, mint Pakson – fejtegette Patonay Imre, a Körmend edzője. – Szerdán meccselemzéssel kezdtünk, hiszen van egy-két olyan momentum, amire fel kellett hívnom a játékosok figyelmét. Arra például ügyelni kell, hogy ne kezdjünk még egyszer olyan rosszul. Meg aztán azt sem szabadna hagynunk, hogy a paksiak anynyira zavartalanul dobhassanak, mint tették azt az első és a harmadik találkozón. Ígérem, azon leszünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, hisz ebben az esetben vasárnap újra utazhatnánk Paksra. A döntő már csak olyan, hogy egy ötödik, mindent eldöntő összecsapáson pedig már minden lehet…”
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
10 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
20 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
54 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája