Tour de France: Mollema szóló szökésből nyert szakaszt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 17:44
null
Bauke Mollema szóló szökésből nyerte meg a 14. szakaszt a Touron (Fotó: AFP)
Bauke Mollema szóló szökésből nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 14. szakaszát, amelyen Guillaume Martin a második helyre lépett előre összetettben – számolt be róla az MTI.

 

A Carcassonne és Quillan közötti 183.7 kilométeres táv és öt kategorizált emelkedő leküzdése várt a mezőnyre szombaton. Szökni 14 fős boly tekert el, benne a 2019-es lombardiai körversenyen győztes holland Mollemával és a tavaly a Vuelta a Espanán a hegyi pontversenyt megnyerő francia Martinnel.

A 34 éves Mollema lejtmenetben 43 kilométerrel a cél előtt támadott az élbolyból, és innentől végig egyedül tekerve 2017 után második szakaszgyőzelmét aratta a Tour de France-on.

Második az osztrák bajnok Patrick Konrad, harmadik a kolumbiai Sergio Higuita lett.

Az összetettben Martin lépett nagyot előre, mivel közel négy és fél perccel megelőzte az esélyesek csoportját. Ezzel feljött a második helyre, a végső sikerre esélyesek közötti további időkülönbségek viszont nem változtak, a szlovén Tadej Pogacar továbbra is őrzi sárga trikóját.

A hétfői szünnap előtt vasárnap a Céret és Andorra la Vella közötti 191.3 kilométeres hegyi etappal folytatódik a 108. Tour de France.

TOUR DE FRANCE
14. szakasz, Carcassonne–Quillan, 183.7 km

1. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 4:16:16
2. Patrick Konrad (osztrák, BORA-hansgrohe) 1:04 perc hátrány
3. Sergio Higuita (kolumbiai, EF) azonos idővel
…11. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 1:28 p h.
…18. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:53 p h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Pogacar 56:50:21 óra
2. Martin 4:04 p h.
3. Rigoberto Urán (kolumbiai, EF) 5:18 p h.
4. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 5:32 p h.
5. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 5:33 p h.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik