Tour de France: bemutatták a 2019-es útvonalat, Thomas indulása nem biztos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 17:23
Bemutatták csütörtökön a jövő évi Tour de France országúti kerékpáros-körverseny útvonalát, amely rendkívül változatos lesz, a szokottnál kevesebb kiemelt, de annál több második kategóriás hegyet foglal magában.

A tervek szerint a sprinterek hét sík szakaszon küzdhetnek meg egymással, az egynapos versenyzőknek öt dombos szakasz kedvezhet, míg hét hegyi etapból ötön a csúcson lesz a befutó. Emellett egy-egy egyéni és csapatidőfutam szerepel a háromhetes programban, amely a szokásoknak megfelelően két pihenőnapot is tartalmaz.

A szervezők azzal indokolták, hogy kevesebb lesz a rendkívül nehéz emelkedő, hogy bár azok megrostálják a mezőnyt, a támadásoknak jobban kedveznek a kevésbé nehéz kaptatók. A változtatásra azért volt szükség, mert az elmúlt hét kiírásból hatszor a Sky csapat egyik kerekese győzött úgy, hogy a brit istálló teljes mértékben kontrollálta a mezőnyt hegymenetben. Szintén a verseny szorosabbá tételét segíti, hogy a két időfutam hossza összesen 54 kilométer lesz, így azokon a négyszeres bajnok Chris Froome kevesebb előnyt szerezhet magának a hegyekre.

A mezőny július 6-án Brüsszelből rajtol, másnap 27 kilométeres csapatidőfutamot rendeznek Belgiumban, majd a karaván a harmadik szakaszon átteker Franciaországba. A magas hegyekkel először a Pireneusokban kell megküzdeniük a versenyzőknek, aztán a harmadik héten következnek az alpesi etapok. A 3460 kilométeres verseny július 28-án, szokás szerint Párizsban, a Champs-Elysées-n zárul.

A 2019-es viadal különlegessége, hogy centenáriumát ünnepli az összetettben élen állónak járó sárga trikó bevezetése.

„Ez a legfontosabb trikó, amelyet viselhetsz a sportban” – mondta a csütörtöki ünnepségen Eddie Merckx, aki a legtöbbször, 96-szor ölthette magára a sárga mezt, amelyet eddig 266 versenyző húzhatott fel.

Ha ebben nem is, az összetett győzelmekben jövőre utolérheti a 73 éves belga sportembert a sárga trikót eddig 59 napon át viselő Chris Froome, aki 2013, 2015, 2016 és 2017 után az ötödik diadalára tör. Ezzel a Kannibálnak becézett Merckx mellett beérné az élen a spanyol Miguel Induraint, továbbá a francia Bernard Hinault-t és Jacques Anquetilt is.

A brit Froome csapat- és honfitársa, a címvédő Geraint Thomas viszont még egyáltalán nem biztos, hogy indul a Francia körversenyen. Ahogy fogalmazott, egyelőre nem egyeztetett csapatával a 2019-es programjáról, de erre két héten belül sor kerül. Sajtóértesülések szerint Thomas jövőre a Giro d'Italián indul, és így Froome előtt megnyílik a lehetőség, hogy csapaton belül ne veszélyeztesse senki a rekordbeállítást jelentő ötödik sikerét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik