Kerékpár: Valverde már szeptemberben visszatérne, még egy évet vállal

Vágólapra másolva!
2021.09.06. 16:34
null
<em>Valverde (kékben) szeptember végén már versenyen indulna (Fotó: AFP)</em>
A vasárnap véget ért spanyol kerékpáros körverseny 7. szakaszán csúszott majdnem szakadékba Alejandro Valverde, a Movistar 41 éves bringása, aki az esés során eltörte a kulcscsontját és több bordáját is. A ma már otthon gyógyuló klasszis közölte, még idén szeretne visszatérni az országútra sőt, a jövő évi Vuelta a Espanán is szeretne rajthoz állni.


„Tudtam, hogy nagy esés lesz, egy kátyú megdobta a kerekem, esélyem nem volt bevenni a kanyart és láttam, hogy jön a szalagkorlát, úgyhogy becsuktam a szemem és dőltem. A következő az, hogy a szakadékban fekszem az út mellett és próbálnak kisegíteni a többiek. Éreztem, hogy valami eltört, de most már rendben gyógyulok, csak még a bordáim zavarnak egy kicsit” – idézte fel bukását Valverde, aki az AS-nek arról is beszélt, mik a tervei a folytatásról.

A 2018-as világbajnok elárulta, nem tervezi a visszavonulást, sőt, még szeptemberben szeretné újrakezdené az edzéseket, a hónap végén pedig már versenyen is indulna.

„Az a terv, hogy a szeptember 28-án kezdődő Szicíliai Körversenyen már elindulok, hogy az október 9-i Lombardiára már jobb formában legyek. Ami a továbbiakat illeti, bőven érzek még magamban annyi erőt és motivációt, hogy jövőre is a mezőny tagja maradjak és segítsem a csapatomat, ahol csak tudom, sőt, talán még egy-két győzelem sem elképzelhetetlen. Szóval csak megerősíteni tudom, hogy 2022-ben is tekerni fogok” – fogalmazott Valverde.

A BUKÁS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik