Kerékpár: Bernal után Rivera is edzésbalesetet szenvedett

Vágólapra másolva!
2022.01.28. 11:18
null
Brandon Rivera (balra) is kórházba került (Fotó: Getty Images)
Egan Bernal után ineosos csapattársa, Brandon Rivera is edzésbalesetet szenvedett csütörtökön Bogotá közelében, és kórházba kellett szállítani – számolt be a hírről az MTI.


A brit kerékpároscsapat közlése szerint a kolumbiai versenyzőnek eltört és elmozdult a könyöke, valamint a vállízülete is megsérült.

Helyi médiainformációk szerint a 25 éves kerekest ugyanabba a bogotái kórházba vitték, amelybe három nappal korábban honfitársát, Bernalt is.

Utóbbi sportoló hétfő reggeli edzése közben Gachancipában nagy sebességgel egy álló busznak ütközött, amely rálógott az útra. A Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kerékpároson több műtétet is végre kellett hajtani, az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd a gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik