Csupasport: nemzetközi színvonal a Tour de Hongrie-n

2021.05.17. 18:33
Befejeződött a 42. Magyar körverseny, amelyről nemcsak a főszervező nyilatkozott elégedetten, hanem versenyzők és fotósok egyaránt dicsérték. Jövőre várhatóan még színvonalasabb lesz az esemény.

Május 16-án, vasárnap az utolsó, 92 kilométeres budapesti etappal véget ért a Tour de Hongrie, amelyen 12 magyar bringásnak szurkolhattunk. Az ötnapos verseny végén az esemény főszervezőjével értékeltük a látottakat.

– Fáradtnak érzi magát, vagy inkább boldognak?
– Leginkább boldognak egy nagyon fáradtan boldog csapat tagjaként – felelte Eisenkrammer Károly, a május 16-án befejeződő 42. Tour de Hongrie főszervezője. – Egy olyan verseny után, mint a vasárnapi, kilencvenkét kilométeres etap volt, mindenki tíz-húsz centivel a föld felett jár.

– Elsősorban mi ad okot örömre?
– Rendkívül feszült, bukásokkal teli napok után érkeztünk az utolsó, budapesti szakaszhoz, amely a leggyorsabb etap is egyben. Végig nagyon izgultunk, hogy esés nélkül ússzuk meg a napot, s végül nemhogy bukás nem volt, még veszélyes helyzet sem. Elképesztő verseny volt, óriási küzdelemmel. A szurkolóknak is volt miért és kiért szorítaniuk, elég, ha csak Fetter Erik nevét említem, aki óriási bukás után tért vissza. Nagyon jó volt látni a kordonok mögött álló rajongókat, akik kíváncsiak voltak a küzdelemre.

– Akadt kedvence az öt etap közül?
– Visszagondolva két szakaszt neveznék meg. Az egyik a kékestetői, amelyen Fetter Erik úgy lett tizenegyedik, hogy előző nap óriásit bukott, és megsérült. Az utolsó, budapesti szakasz maga volt a csoda az elejétől a végéig. Természetesen az összes etapnak és városnak megvolt a maga bája, hiszen mindegyiken izgalmas befutót láthattunk.

A teljes interjút elolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22