Cobóé a királyszakasz és a piros trikó is

Vágólapra másolva!
2011.09.04. 18:09
null
Cobo fittyet hányt a néhol 23 százalékos emelkedőre (Fotó: Reuters)
Címkék
Juan José Cobo nyerte meg a Vuelta 15. szakaszát, amely hegyi befutóval ért véget a legendás Alto de l'Anglirun. A spanyol kerekes az etapsiker mellett annak is örülhet, hogy összetettben átvette a vezetést az eddig élen álló brit Bradley Wigginstől, aki 81 másodperces hátránnyal ért célba.

Az idei Vuelta királyszakaszán 144 kilométer várt a mezőnyre, hegyi befutóval, amelyre a legendás Alto de l'Anglirun került sor. A néhol 23.6 százalékos meredekségű hegyig több szökevénycsoport próbált szerencsét, sikertelenül.

Hét kilométerrel a vége előtt Igor Antón meglépett az élmezőnytől, ám a nem sokkal később robbantó honfitársa, a szintén spanyol Juan José Cobo hamar utolérte, majd azzal a lendülettel tovább is ment.

A Geox-TMC 30 éves kerekese 48 másodperces előnnyel meg is nyerte az etapot a másodikként, illetve harmadikként befutó Wout Poels és Gyenyisz Menysov előtt, a piros trikót viselő Bradley Wigginsre – aki Igor Antónnal együtt ért célba – ráadásul 81 másodpercet vert (a jóváírással együtt 101-et), és összetettben átvette a vezetést.

Cobónak az utolsó hét előtt 20 másodperces előnye van a második helyen álló Christopher Froome-mal szemben, Wigginst 46 mp választja el a piros trikótól.

 

VUELTA
15. SZAKASZ, AVILÉS-ALTO DE L'ANGLIRÚ, 144 km
1. Juan José Cobo(spanyol, Geox-TMC) 4:01:55
2. Wout Poels (holland, Vacansoleil) 0:00:48 mp hátrány
3. Gyenyisz Menysov (orosz, Geox-TMC) 48 mp h
4. Christopher Froome (brit, Sky Procycling) 48 mp h
5. Bradley Wiggins (brit, Sky Procycling) 1:21 p h
6. Igor Antón (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 1:21 p h
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Cobo Acebo 59:57:16
2. Froome 20 mp h
3. Wiggins 0:00:46
4. Bauke Mollema (holland, Rabobank) 1:36 p h
5. Maxime Monfort (belga, Leopard Trek) 02:37 p h
6. Menysov 3:01 p h

 

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
1 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
1 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
4 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
4 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik