A hegyekbe' fönn – Jakus Barnabás publicisztikája

HUSZONKILENC ÉVE énekelt először a Hip Hop Boyz nevű formáció arról, hogy hétvégén felmennek a hegyekbe, mert sok gond van a fejükben. Az együttes rég feloszlott, a kor fiú- és csajbandáinak tagjai közül többen manapság már az ötvenet is betöltötték. A szám viszont azóta is töretlenül népszerű, gyakran játssza a rádió és a retró partik elmaradhatatlan kelléke a Carpe Diem, a Rapülők, a Shygys és a Soho Party klasszikusai mellett… Szóval a kilencvenes évek már rég elmúltak, de az emlékei nagyon is élnek, és ez szintén igaz a kor jelentős kerékpárosaira.

Hiszen 1996-ban is felmentek a franciaországi hegyekbe a Tour de France versenyzői. Az 1991 és 1995 között sorozatban ötszörös győztes spanyol Miguel Indurain teljesítménye az első jelentősebb hegyi etapon az esőben és a hidegben visszaesett, nem bírta tartani az ütemet a későbbi győztes Bjarne Riisszel. A dán bringás egy évvel korábban már viselte egy ideig a sárga trikót, ennek nyomán 1995-ben meg is választották az év emberének hazájában. El lehet képzelni ezek után, mekkora ünneplést kapott ’96-ban, amikor az élen zárt összetettben. Az akkori miniszterelnök például egyenesen az ország sporttörténete legnagyobb egyéni sikerének nevezte Riis győzelmét.

Csakhogy 2007-ben maga vallotta be, hogy doppingolt, EPO-injekciókat használt, azokkal fokozta a teljesítményét. Nem ő volt az egyetlen, aki élt ilyesmivel abban az időben, azonban ő megtarthatta címét. Ellentétben Lance Armstronggal, akinek szervezetét 1996-ban támadta meg a rák. Kezelőorvosa három százalék esélyt adott a túlélésre, de a kerékpáros győzött, felgyógyult. A texasi 1999 és 2005 között mindent vitt a Touron, sorozatban hétszer nyerte meg a viadalt, nem lehetett megverni. 

Aztán 2012-ben az amerikai doppingügynökség (USADA) örökre elmeszelte, és az összes 1998 utáni eredményét törölte.

Armstrong 2013 elején az Oprah Winfrey-nek adott interjúban elismerte, valóban használt EPO-t, de nem érezte magát csalónak. „A doppingolást nem én találtam ki, de nem tettem annak érdekében, hogy véget vessek neki. Ez az én bűnöm” – szögezte le. Az USADA állítását, mely szerint ő és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és addig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette, visszautasította. A 2009-es visszatérésekor szerinte már tisztán versenyzett, ahogyan 2010-ben is, de ezeket is törölték, mindössze két szakaszgyőzelmet tarthatott meg a rák előtti időszakából.

Armstrong nem szakadt el a kerékpársporttól, nemrég például arról beszélt, hogy az ő korában senkinek sem volt hozzá mérhető mentalitása, még német ellenfelének, Jan Ullrichnak sem.

„Ő művész volt. Én csak egy asztalos” – ezt Marco Pantanival kapcsolatban mondta. A kilencvenes évek második fele kettejük rivalizálása jegyében telt, aztán a Kalóz becenevű olasz kerékpárost 1999-ben a Giro d’Italia utolsó hegyi szakasza előtt nem sokkal rendőrök vitték el, szervezetében ugyanis a megengedettnél két százalékkal magasabb hematokritszintet mutatott ki a doppingvizsgálat eredménye. Két hét pihenőre küldték, a történtek látványosan megviselték, de 2000-ben már Armstrong kihívójaként vágott neki a Tournak, amelyen aztán át kellett élnie a megaláztatást, hogy a Mont Ventoux-n az amerikai látványosan átengedhette neki a szakaszgyőzelmet. Egy évvel később az Olasz körversenyen tartott ellenőrzés során inzulinos ampullákat találtak a szobájában, hazája szövetsége ezek után nyolc hónapra eltiltotta. 

Többet nem ült kerékpárra, depresszióba zuhant, és 2004-ben kábítószer-túladagolás miatt elhunyt.

Nem ez volt a Tour első (és utolsó) csalása. Már a körverseny második évében, 1904-ben kiderült, hogy jó néhány induló „svindlizett”, bizonyos szakaszokon vonattal szállíttatták magukat, így az összetett első négy helyezettjét kizárták. 

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy egyáltalán miért érte meg ennyit csalni és ügyeskedni, mi lehet az oka, hogy a doppingolás ennyire rányomta bélyegét a kerékpársportra?

A Tour de France a sportág legjelentősebb eseménye, a létezéséről, emblematikus alakjairól azok is hallottak már, akik nem követik szorosan a sportágat. Jelentős erkölcsi és anyagi sikert jelent a győzelem, a bajnokokból nemzeti hősök válnak, elég csak az ötszörös győztes Eddy Merckxre gondolni, akit a huszadik század belgájának választottak, és népszerűbb volt a királynál. Hihetetlen sportemberi teljesítményt jelent három héten át tekerni, küzdeni a kihívókkal, körülményekkel, a hegyekkel és a lejtmenetekkel, és a végén ünnepelni a Champs-Élysées-n.

Ráadásul ez olyan sportág, amelyben a néző, a szurkoló a lehető legközelebbről követheti az eseményeket. Nem szükséges jegyet váltani, bármelyik szakasz bármelyik pontjára ki lehet menni, biztatni a kerekeseket, zászlókat lobogtatni, vagy begyűjteni az eldobott kulacsokat. A televíziós közvetítések látványosak, a kijelzőn elhelyezett információknak köszönhetően lehet tudni, merre járnak a szökevények, mennyi az előny. És persze nem szabad megfeledkezni a tájról, a festői vidékekről sem, nem véletlenül szeretné sok ország, ha a viadal náluk kezdődne.

A doppingügyek, botrányok viszont megtépázták a kerékpársportot, amelyet alaposan meg kellett tisztítani, de a vádak, a gyanú, a sejtés valahogy mindig körül fogja lengeni a kiemelkedő karaktereket. Ilyen Tadej Pogacar is, aki 2024-ben megnyerte a Tourt és a Girót is – amire azt megelőzően legutóbb 1998-ban volt képes a már említett Pantani. A szlovénok regnáló világbajnoka úgy fogalmazott, kétségek mindig lesznek. „Az én időszakomat megelőzően történtek miatt minden sportág nyerteseivel kapcsolatban lesznek irigyek és gyűlölködők. Én azt mondom, hogy nem éri meg, hülyeség bármit is vállalni, amivel kockáztatod az egészségedet.”

Szombaton ismét nekivág a mezőny a francia vidéknek, Pogacarék felmennek a hegyekbe, a Mont Ventoux például most is az útvonal részét képezi, és ha riválisai bírják a tempót a szlovénnal, még az utolsó, párizsi etap is hozhat izgalmat, ugyanis a szervezők beemelték a programba a Montmartre „megmászását.”

A magam részéről nagyon várom az idei Tour de France-t, a nagymenő sztárok mellett ugyanis az elkövetkező három hétben igazi hősöket lehet megismerni és megkedvelni. Például ki gondolta volna tavaly, hogy az eritreai Biniam Girmay három szakaszt is megnyer, vagy mekkora sportemberi teljesítmény volt a később lovaggá ütött Mark Cavendishtől, hogy végül összejött a 35. szakaszgyőzelme, amivel megdöntötte Merckx rekordját.

Egy szempontból van némi hiányérzetem, ez a magyar részvétel. Bodrogi László húsz éve, 2005-ben indult, azóta a férfiak között egyetlen honfitársunkat sem láthattuk a viadalon versenyezni. Sajnos most sem fogjuk.

Valter Attila tavaly élt át nagy sikert Franciaországban, az olimpián negyedik lett, valamint életében először teljesített két háromhetest is, a Girót és a Vueltát. És persze a rózsaszín trikó is örök emlék, amelyet a 2021-es Olasz körversenyen viselhetett. Valter már ezzel beleírta magát a sportág történetébe, nem véletlenül és nem érdemtelenül szerződtette őt a világ egyik legjobb csapata, a Visma, amelynek Tour-keretébe nem került be; szerződése az év végén jár le.

Bízom benne, hogy a pályafutása jó irányba fordul, megtalálja a maga helyét és szerepét. A múlt héten itthon versenyzett, az ob-n az időfutamban második lett Pelikán János mögött, a mezőnyversenyben pedig 13. helyen végzett, a pannonhalmai viadalt Dina Márton nyerte meg. Pelikán és Dina is megérdemli a méltatást, előbbi most először került olyan helyzetbe pályafutása során, hogy csak a kerékpározással kell foglalkoznia, és ez látszott az idei Tour de Hongrie-n is, ahol az első két szakaszon ő volt a legjobb magyar, és virtuálisan fel is vehette a sárga trikót. A debreceni időfutam-bajnokságon lehengerlő teljesítménnyel állított fel új magyar pályacsúcsot.

Négy nappal később Dina majd’ megkönnyezte a bajnoki címét, neki ez volt az első, egy éven át ő viselheti a piros-fehér-zöld trikót. Nagyon kellett neki egy ilyen hitet adó siker, az évet új csapatban kezdte meg, sérülések és betegségek is nehezítették a baszk Euskaltel–Euskadi kerékpárosát. A második helyezett Takács Zsombor a jövő embere, a nagy terveket szövögető, jövőre szintet lépő MBH Bank Ballan CSB bringása korábban a Baby Girón is megállta a helyét az idősebbek között. 

A nők között viszont van már szakaszgyőztesünk, tavaly Vas Blanka nyert egy etapot a Touron, és az SD Worx kerékpárosa most is nagyon készül a viadalra. 

Remélem, hamarosan a férfiak között is lesz olyan, aki felmehet Pogacarékkal a hegyekbe, és varázsolhat valami szépet. Akkor aztán düböröghet a ház…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!