A címvédő gárda ellen jubilál Rátgéber László

Vágólapra másolva!
2005.11.03. 01:44
Címkék
Huszonkét hónapja nem talált legyőzőre nemzetközi mérkőzésen az orosz VBM-SGAU Szamara, amely a női Euroliga mellett a klubcsapatok világbajnokságának is címvédője. Mégis van olyan csapat a kontinensen, amelyet eddig képtelen volt megverni. Ez az együttes a MiZo-Pécs.
Rátgéber László kemény védekezést ígér
Rátgéber László kemény védekezést ígér
Laufer László
Rátgéber László kemény védekezést ígér
Rátgéber László kemény védekezést ígér
Rátgéber László kemény védekezést ígér
Laufer László
Rátgéber László kemény védekezést ígér
A Pécs igazi mumusa az orosz sztárcsapatnak, hiszen a 2003– 2004-es kiírásban két alkalommal is megverte a 202 centis Marija Sztyepanova vezérelte Volga menti társulatot. Az Euroliga A-csoportjában viszont most mindkét csapat győzelemmel kezdett. A Pécs Valenciában nyert 77–64-re a Ros Casares ellen, amelynek edzőjét, Israel Sanchist a kudarc hatására le is váltották, míg a Szamara otthon verte meg 70–59-re a belga Dexia Namurt.

"Már kedden megérkeztek az oroszok, természetesen különgéppel. Ilyenkor facsarodik el a szívem, mert mi jó, ha a meccs kezdetére beesünk, ahogy ez múlt héten, Valenciában is történt" – érzékeltette a két csapat anyagi lehetőségei közötti különbséget Rátgéber László, aki csütörtökön 150. alkalommal ül a Pécs kispadján Euroliga-mérkőzésen. A vendégek ezúttal is nélkülözik spanyol sztárjukat, a Valenciától szerződtetett, de combizomhúzódással bajlódó Amaya Valdemorót, de Igor Grugyinnak, a 60 éves edzőnek nélküle is maradt nagyágyúja bőven. Kezdjük a Marija Sztyepanova, Ilona Korsztyin, Szvetlana Abroszimova alkotta trióval.

Mindhárman roppant csinosak, a húszas éveik közepén járnak, no és világsztárok. Olga Artyesina a két évvel ezelőtti Európa-bajnoki aranyérmes válogatott erőssége, a belga Ann Wauters kontinensünk egyik legjobb centere, a francia Edwig Lawson – bár csak 166 centi – pazar irányító, a két amerikai, Chasity Melvin és Demya Walker pedig 190 centi fölötti center-bedobó. Ebből a nyolcas rotációból válogathat tehát Grugyin mester, de panaszra Rátgébernek sincs oka. A pécsi alapötös mostanában így fest: Iványi Dalma, Vickie Johnson, Amra Dapo, Béres Tímea, Jekatyerina Liszina. A kispadról Fegyverneky Zsófia, Polyanna Johns, Albena Branzova, Bujdosó Nóra, Semsei Barbara és Szakács Ildikó vethető be.

"Szakmai szempontból nincs nehéz dolgom, senkire sem kell külön odafigyelnem, mert az ellenfélnek nincs kiemelkedő játékosa. Mind a nyolcan egy szinten kosaraznak: kivétel nélkül világklaszszisok – tette hozzá Rátgéber. – Mégis miben reménykedünk? Talán abban, hogy ilyenkor, a szezon elején még nem kellően motivált a Szamara, mi viszont nagyon odatesszük magunkat. Határtalan lelkesedéssel, a megszokott, színvonalas védekezéssel ellensúlyozhatjuk a két csapat büdzséje és kerete közötti különbséget. Ám bármilyen jól védekezünk, ez önmagában nem lesz elég a győzelemhez. Ahhoz egy-két emberem kezének nagyon el kell sülnie."
Legfrissebb hírek

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
6 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
7 perce

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
34 perce

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
45 perce

Negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Formula–E: Rowland bebiztosította a világbajnoki címét a második berlini futamon

Egyéni
1 órája

Wimbledon: orosz és belga öröm a női páros döntőjében

Tenisz
1 órája

Szijjártó Péter: „Az egész világon tudják, még annak legtávolabbi pontján is: Puskás = Hungary!”

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik