Kerékpár: Molano nyerte meg a horvát körverseny második szakaszát, Dina Márton a 69. lett

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 21:35
Juan Sebastián Molano öröme (Fotó: Cro Race/Facebook)
Szerdán az Adriai-tenger partjánál folytatódott a horvát körverseny, a második etap is sprintbefutóban dőlt el. Dina Márton ezúttal is a főmezőnnyel együtt, Peák Barnabás pedig 2:51 perces lemaradással ért be.

A MAGYAR TURISTÁK körében is népszerű dalmáciai üdülővárosból, Biogradból, azaz Tengerfehérvárról indult a horvátországi körverseny második szakasza. Történelmi tény, hogy 1102-ben itt koronáztatta magát horvát királlyá Könyves Kálmán, a nap kérdése viszont az volt, hogy 114.5 kilométerrel arrébb, Novaljában ki érezheti magát a „legnagyobb királynak”.

A domborzati viszonyok alapján az első etaphoz hasonlóan a második is a sprinterek szakaszának ígérkezett. Zára városában hazai versenyző, Nicolas Gojkovic nyerte meg a táv első sprintjét, a jovici emelkedőre a lengyel Pawel Bernas ért fel elsőként, övé lett a három pont. A festői környezetben zajló verseny Pag szigetét is érintette, Jakub Kaczmarek a sprintet elhozta, a hegyen pedig második lett.

A novaljai befutóra készülhettek a segítők és a sprinterek. A Polti-Kometa és a Bahrain-Victorious csapata vezetett, jött a Red Bull-Bora-Hansgrohe versenyzője, Sam Welsford is, ám végül a hátulról előretörő UAE-s Juan Sebastián Molano nyerte meg a második szakaszt. Giovanni Lonardi lett a második, az olasz kerékpáros viszont összetettben az élre állt. A magyar versenyzők közül Dina Márton a főmezőnnyel együtt ért be, Peák Barnabás 2:51 perces hátránnyal a 110. helyen érkezett meg. A verseny csütörtökön Otocac és Abbázia között folytatódik.

KERÉKPÁR
CRO RACE
2. szakasz (Biograd na Moru–Novalja, 114.5 km)
1. Juan Sebastián Molano (kolumbiai, UAE) 2:16:19 óra
2. Lonardi (olasz, Polti Kometa) azonos idővel
3. Welsford (ausztrál, Red Bull-Bora-Hansgrohe) a. i.
…69. Dina Márton (ATT Investments) a. i.
…110. Peák Barnabás (Adria Mobil) 2:51 p h.
Az összetett állása
1. Lonardi 6:09:09 óra
2. Kristoff (norvég, Uno-X) 2 mp h.
3. Monk (ausztrál, Q36.5) 6 mp h.
…73. Dina 12 mp h.
…100. Peák 5:12 p h.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
2025.08.21. 18:22

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
2025.08.18. 11:30

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
2025.08.17. 14:04

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26
Ezek is érdekelhetik