Tour: Jai Hindley-é a szakasz és a sárga, Vingegaard otthagyta Pogacart

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 17:33
null
Hindley a célban (Fotó: AFP)
Megtörtént az első ütésváltás Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar között, amiből a dán profitált hatalmasat a Tour de France ötödik szakaszán.

 

ELŐSZÖR VEZETETT A FRANCIA HÁROMHETES ÚTJA kiemelt emelkedőre, ami után ráadásul még egy első kategóriás is várt a mezőnyre az ötödik versenynapon. A helyezkedések és taktikák ennek megfelelően is alakultak, több szökevénycsoport is elszakadt, az élen sokáig ott volt Wout van Aert a Jumbóból, majd később az összetett dobogóra is esélyes, tavalyi Giro d 'Italia-győztes Jai Hindley vette át az első helyet, már egyedül. A két legfőbb esélyes, Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar csapatukkal, segítőikkel a főmezőnnyel maradtak.

Ebből a szempontból a második emelkedő, vagyis a Col de Marie Blanque hozott változást, amely a maga 7.8 kilométeres hosszával és 8.4 százalékos meredekségével lehetőséget is adott a támadásokra. A főmezőny is teljesen szétesett, amelyből egy trió – Sepp Kuss (Jumbo), Vingegaard (Jumbo) és Pogacar (UAE) – diktálta a tempót. Az amerikai Kuss egyébként kulcsfigura lehet, sőt szinte biztosan lesz is a Tour de France-on, mert, ahogyan az a szerdai szakaszon is látszott, Pogacar csapatából, az UAE Emiratesből egy versenyző sem tudott ezzel a hármassal tartani. A dán címvédő kihasználta stratégiai előnyét, be is támadta szlovén riválisát, és nagyon hamar, körülbelül másfél kilométer alatt jelentősen el is tudott lépni tőle. Kuss pedig mindvégig Pogacarral maradt, aki a szakasz végére egy percet kapott, így a 11 másodperces előnye 53 másodperces hátránnyá változott.

A Jumbo és az UAE mindenesetre nagyon higgadt volt, hagyták szökni Jai Hindley-t, az ausztrál pedig köszönte szépen, nagyot szólózott, és fél percet verve a Vingegaard-féle csoportra, megnyerte az első igazi hegyi szakaszt. Ezzel nem kizárólag élete első Tourján első szakaszát nyerte meg, hanem csütörtökön már sárga trikóban is láthatjuk versenyezni. Bár azt túlzás kijelenteni, hogy ezzel a nappal bejelentkezett a végső győzelemre, az egészen biztos, hogy a dobogó legalsó fokáért folyó küzdelemben egyértelműen favorittá avanzsált.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
110. TOUR DE FRANCE     

5. SZAKASZ (Pau–Laruns, 162.7 km)
1. Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hansgrohe) 3:57:07
2. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 32 mp h.
3. Felix Gall (osztrák, AG2R Citroen Team) 32 mp h.

ÖSSZETETT
1. (sárga trikóban) Jai Hindley (ausztrál, Bora-Hansgrohe) 22:15:12
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 47 mp h.
3. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 1:03 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik