Gyász: Gino Mäder halála után folytatódott a svájci körverseny, bírálták a szervezőket

Vágólapra másolva!
2023.06.18. 12:38
null
Gino Mäder tragédiája beárnyékolta a svájci körversenyt, amely végül folytatódott (Fotó: Getty Images)
Erős kritikákat kaptak a svájci kerékpáros körverseny szervezői, amiért Gino Mäder pénteki halálát követően mégis folytatódott a viadal.

Olivier Senn versenyigazgató elmondta, még a szervezők között sem volt teljes egyetértés azzal kapcsolatban, hogy Mäder tragédiája után legyen-e folytatás, vagy szüntessék be a körversenyt.

„Ebben a helyzetben nem lehetett jó vagy rossz döntés. Csak reméljük, hogy a legkevésbé rosszat hoztuk meg. Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amelyet meg kellett hoznunk” – fogalmazott.

A 26 éves Gino Mäder pénteken, a genfi Chur kórházában halt bele a csütörtöki szakaszon történt bukása során elszenvedett sérüléseibe. A Bahrain Victorious csapat svájci bringása az ötödik szakasz céljától nem messze, lejtmenet közben lecsúszott az útról és szakadékba zuhant. A baleset után mozdulatlanul fekve találták meg és a helyszínen újraélesztették.

A pénteki etapot semlegesnek nyilvánították, a kerekesek küzdelem nélkül tekerték le a távot, majd szombaton már újra élesben versenyeztek. Ezt a szakaszt a belga Remco Evenepoel nyerte meg, aki elhunyt társának és családjának ajánlotta fel a győzelmet.

„Természetesen ez a győzelem Ginóé és az ő családjáé. Ez volt a legjobb módja annak, hogy tiszteljük őt és családját” – jegyezte meg.

A tragédiát követően Mäder csapata, valamint további 17 bringás visszalépett a svájci körversenytől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik