Kerékpár: az idény végén visszavonul a Tour de France-harmadik Pinot

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 11:10
null
Pinot teher nélkül akar versenyezni (Fotó: Getty Images)
Az idény végén visszavonul a profi kerékpározástól Thibaut Pinot, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 2014-es harmadik helyezettje.  

 

A 32 éves francia bringás csütörtökön azt mondta, azért jelentette be ilyen korán a döntését, hogy teher nélkül, felszabadultan versenyezhessen a 2023-as szezonban.

„Nagyon motivált vagyok, és az a célom, hogy minél többet nyerjek és magas szinten fejezzem be. Mindent megteszek majd ennek érdekében” – mondta a L’Équipe francia sportnapilapnak a Groupama-FDJ versenyzője.

Thibaut Pinot 2014-ben harmadik lett a Tour de France-on és a viadal legjobb fiatal kerekesének járó elismerést is bezsebelte. Öt évvel később combsérülés miatt a vezető pozícióból adta fel a küzdelmet a legendás versenyen.

A francia kerékpáros pályafutása során háromszor nyert Tour-szakaszt, 2018-ban pedig győzött a Giro di Lombardia olasz körversenyen.

Legfrissebb hírek

Férfi tenisz: bejelentette visszavonulását Milos Raonic

Tenisz
2026.01.12. 15:31

Visszavonult Valter Attila korábbi csapattársa, a Giro tavalyi győztese

Kerékpár
2026.01.07. 15:07

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
2025.12.23. 13:25

Jövő év végén visszavonul Stan Wawrinka

Tenisz
2025.12.20. 09:03

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47

Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

Magyar válogatott
2025.12.13. 08:03

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46
Ezek is érdekelhetik