O’Grady ivócimborája csapatában folytatja

2010.11.01. 17:27
null
O'Grady (balra) és Andy Schleck továbbra is egy csapatban tekerhet (Fotó: Action Images)
Címkék
Stuart O’Grady személyében újabb nagy név kötelezte el magát az idén alakult luxemburgi kerékpáros csapathoz – jelentette be a Luxembourg Pro Cycling Project. Az ausztrál sprintertől azt várják, hogy vezéregyéniség legyen, próbáljon minél jobb eredményt elérni az egynapos klasszikusokon és segítse a nagy körversenyeken a Schleck fivéreket.

 

„Stuart egy igazi legenda, korosztálya legnagyszerűbb sportolói közé tartozik – méltatta új szerzeményüket Brian Nygaard csapatigazgató. – Pályakerékpárosként minden fontosabb címet begyűjtött, de az országúti versenyeken is szép győzelmeket aratott, megkoronázva azokat a 2007-es Paris-Roubaix-győzelmével."

A 37 éves O'Gradytől azt várják, hogy 16 évnyi rutinját felhasználva vezéralakja legyen a nagy terveket szövögető csapatnak, és segítse fiatal társait.

„A technikája ragyogó és a hozzáállása is kifogástalan. Jelentős szerepe lesz majd a taktikánk kidolgozásában és a nagy körversenyeken" – tette hozzá Nygaard.

Maga az érintett a következőket mondta céljairól: „Elsősorban a klasszikusokon szeretnék jól szerepelni. A Paris-Roubaix 2007-es megnyerése óta kicsit balszerencsés voltam, sérülések, csonttörések hátráltattak. Szóval remek lenne nagy viadalokat nyerni a csapattal és természetesen Tour de France-győzelemhez segíteni Schleckéket. Mindenek előtt azonban az a legfontosabb, hogy élvezzem a versenyzést és mindig mindent beleadjak."

A pályán olimpiai (2004) és kétszeres világbajnok (1993 és 1995) kerekes az élvezeteknek nem mindig a versenyek alatt hódol: idén akkor került leginkább a figyelem középpontjába, amikor a Vuelta első pihenő napja után a Team Saxo Bank csapatfőnöke, Bjarne Riis hazazavarta őt és Andy Schlecket, mert hajnali ötig italoztak, bár O'Grady tagadta, hogy ily módon múlatta volna az időt csapattársával.

Az új luxemburgi csapat – amely főszponzor híján jelenleg a Leopard True Racing név alatt fut a Schleck testvérek köré épül, és O'Grady előtt már Jakob Fuglsang, Linus Gerdemann, Fabian Wegmann, Jens Voigt, Maxime Monfort, Daniele Bennati, Brice Feillu aláírását is megszerezte. A hírek szerint egy másik korábbi Saxo Bank-kerekes, a napjaink legjobb időfutammenőjének számító Fabian Cancellara is Schleckéknél folytathatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

La Liga: hátrányba került a Barcelona, de Yamal és Raphinha vezérletével fordított

Spanyol labdarúgás
6 perce

Kapufát és helyzeteket igen, gólt nem láthattunk az Aston Villa–Arsenal meccs első félidejében

Angol labdarúgás
17 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
23 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
27 perce

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
39 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája