Szeghalmi Cunego és Petacchi csapattársa lesz

2010.10.21. 11:38
Címkék
Szeghalmi Bálint a következő idényben a ProTour-csapatok közé tartozó Lampre kerékpárosa lesz, többek között Damiano Cunego társaként. Ő a második magyar bringás Bodrogi László után, aki ilyen rangos istállóhoz szerződik.

Szeghalmi Bálint a Damiano Cunegót, Alessandro Petacchit és Michele Scarponit is a keretében tudó ProTour-csapatot, a Lampre együttesét erősíti a következő szezonban.

Szeghalmi illusztris társaságba került (Fotó: Imago)
Szeghalmi illusztris társaságba került (Fotó: Imago)

„Már majdnem két hónapja egyeztettünk, de nem mertem nagydobra verni, amíg biztossá nem vált – jelezte a kerekes, hogy számára is kicsit hihetetlen még ez a fejlemény. – Milánóban, a Mapei-centerben voltak az orvosi vizsgálatok: olyan, mint egy laboratórium. A harminc versenyző kétnapos, mindenre kiterjedő felmérőn vett részt, és utána tárgyaltunk a szerződésről."

A vizsgálatok során Szeghalmi a Giro d'Italia-győztes Cunegóval és Petacchival nem találkozott, de ott volt az idei olasz körversenyen negyedik helyen végző és szakaszt is nyerő Michele Scarponi, valamint a szintén ismertebbek közé tartozó Manuele Mori.

„Örültek, hogy valamennyit beszélek olaszul, így nem voltam kizárva semmiből. Megjártam már néhány csapatot, be fogok illeszkedni. Természetesen az én szemem előtt is ott lebeg a három nagy körverseny, de azért harmincból nem könnyű bejutni a kilenctagú csapatokba. Ha esetleg nem is jutok el a kiemelt versenyekre, biztosan rangos viadalokon szerepelhetek. Alkatomból adódóan a hegyeken sem vagyok rossz, vélhetően segítő szerepet szánnak a csapatban" – nyilatkozta Szeghalmi a Nemzeti Sportnak.

 

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

La Liga: hátrányba került a Barcelona, de Yamal és Raphinha vezérletével fordított

Spanyol labdarúgás
2 perce

Kapufát és helyzeteket igen, gólt nem láthattunk az Aston Villa–Arsenal meccs első félidejében

Angol labdarúgás
13 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
19 perce

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
23 perce

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
36 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája