Kerékpár: sikerrel debütált a K&H olimpiai kerékpárosnap

2010.10.02. 17:21
Címkék
A fővárosi 56-osok terén a kerékpározás valamennyi szakága, olimpikonjai, világ- és Európa-bajnoki helyezettjei megmutatkozhattak szombaton a Budapest Sportiroda és a Sportaktív SE közös családi szabadidős eseményén, az első alkalommal kiírt K&H olimpiai kerékpárosnapon. A színes forgatagban volt „minden, ami kerékpár".

A szervezők 15 ezer négyzetméteren, több mint 20 helyszínen, 30-nál is több programot biztosítottak az érdeklődőknek; a Budapest-túra alkalmával 12 fővárosi pontot érinthettek a résztvevők.

A kerékpáros szakágak kiemelkedő eredményeket elért versenyzői közt jelen volt Peking két olimpikonja, Parti András hegyikerekes és Kusztor Péter országúti versenyző; az ifjúsági olimpiáról közelmúltban hazatért Kéri Zsófia és Stubán Ferenc, illetve az U23-as vb-hetedik Benkó Barbara és a maraton bajnok Dósa Eszter, a kétszeres velocipéd-világbajnok Halápi Sándor. Bemutatóval kápráztatott Fábián Márk monociklis világcsúcstartó Európa-bajnok és Kun Ádám, BMX-flatland világbajnok; Hegedűs László, hétszeres magyar bajnok, vb-15. triálos, valamint az Európa-bajnoki bronzérmes teremkerékpáros duó, Szakály Kinga és Búzer Nikolett.

A programok sokszínűségét többek közt Nagy „Gizmó" Attila – aki sisakjára szerelt mikrofonjába még a hátraszaltó közben is kommentált – freestyle-bemutatója, futárversenyek, retrobringa- és divatbemutató, kerékpárfoci-, gyorsulási versenyek jelentették; szinte valamennyi kétkerekű kipróbálható volt a futógéptől a fekvőkerékpáron át a riskáig.

A második K&H olimpiai kerékpárosnap 2011. szeptember 11-ei dátummal kerül a jövő évi naptárba.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
1 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
2 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
2 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2 órája