Kerékpár: ötállomásos SuperCross-sorozat indul október végén

2010.10.05. 14:58
Címkék
Öt versenyszervező úgy döntött, sorozatba tömörülnek, hogy megpróbálják a hazai ciklo-krossz életet fellendíteni: Kazincbarcika, Ózd, Kerekegyháza, Balassagyarmat és Salgótarján várja a 2010–2011-es szezonban az I. SuperCross ciklo-krossz sorozat versenyzőit.  

A szezon első eseményeként megrendezésre kerülő kazincbarcikai verseny nyitja a sort. A hazai ciklo-krossz élet új belépőjeként az ózdi viadal következik – a borsodi városban a korábbi évek megszokott farkaslyuki központja helyett a városi stadion környékén bonyolítják le az erőpróbát. Szintén újít a Guriga Bringa is, Kecskemét helyett a néhány kilométerrel a város mellett található Kerekegyháza ad otthont a kiskunsági fordulónak.

Szintén új belépő, de az előbbiekkel egyetemben korántsem kezdő versenyrendező a balassagyarmati Vitalitás SE csapata, amely december elején rendezi meg a sorozat negyedik állomását. A záró felvonásra már a következő év második napján, Salgótarjánban kerül sor. A sorozat minden helyszínén parkolási, wc-, zuhanyzási, öltözködési és kerékpármosási lehetőséggel várják a nevezőket. A futamokat egységes szabályrendszer, időrend, nevezési díj és szolgáltatás jellemzi majd, melyekről részletesen a www.salgotarjanihke.hu honlapon lehet tájékozódni.

A SOROZAT FUTAMAI
2010. október 24., vasárnap – Kazincbarcika, Jubileumi park (Kerékpár Klub Kazincbarcika)
2010. november 13., szombat – Ózd, Városi Stadion (Ózdi Kerékpáros Egyesület)
2010. november 28., vasárnap – Kerekegyháza, Borbás Gáspár Sporttelep (Guriga Bringa Kerekegyháza Kerékpáros Egyesület)
2010. december 4., szombat – Balassagyarmat, Szabó Lőrinc Általános Iskola – Springa domb (Vitalitás Sportegyesület)
2011. január 2., vasárnap – Salgótarján, Tóstrand – SBTC-pálya (Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület)

Legfrissebb hírek

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
25 perce

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
29 perce

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
32 perce

Hansi Flick hosszabbít Barcelonában – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
48 perce

Egyre közelebb a La Liga ahhoz, hogy az ötödik hely is BL-indulást érjen

Bajnokok Ligája
56 perce

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
58 perce

„A futball világa nem egy kedves hely” – Endrick reméli, születendő gyermeke nem követi a példáját

Minden más foci
1 órája

Az állatvédők kritizálják a volt Formula–1-es pilótát

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik