Hegyikerékpár: szombat délben rajtol a tizedik 24 órás váltó

2010.09.17. 12:41
Címkék
Szombat délben Csillebércen, mintegy ezer hegyikerekes részvételével rajtol a jubileumi, tizedik 24 órás hegyikerékpáros váltóverseny. Az Európa-kupa alkalmával a csapatok mellett duók és szólók nevezését is elfogadták a szervezők.

„A pálya nyomvonala egy picit hosszabb a tavalyi esztendőhöz képest, egy kör 4460 méter. Sok eső esett, nagy a sár, a pálya mindenhol járható, viszont több helyen vizes gyökerekre kell majd figyelni; a versenyt természetesen a rossz idő ellenére is megrendezzük. A pálya kijelölése megtörtént, a rajt-cél területen már áll a fahíd, mint eddig is. Szombaton délben rajt, vasárnap délben befutó, majd délután kettőkor eredményhirdetés" – mondta Dózsa György szervező.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a viadalon nem vesz részt több, a 24 óráson korábban már sikeresen teljesítő kerékpáros, mert Törökországban a Manisa UCI C1-es olimpiai világranglista-pontszerző versenyen áll rajthoz. A viadalra Buruczki Szilárd, Parti András, Benkó Barbara és Dósa Eszter utazott el.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
6 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
6 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája