Kerékpár: Rasmussent jogosan tiltották el, de 715 ezer eurót kap

MTI MTIMTI MTI
2008.07.02. 14:15
Címkék
Jogos kizárása ellenére kisebb vagyont ítélt meg a bíróság Michael Rasmussen dán kerékpárosnak, akit kedden doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtottak, miután a tavalyi Tour de France-on gyanús körülmények között léptették vissza az első helyről.
Rasmussent 2007. július 25-én, a Tour 16. szakaszán aratott győzelmét követően "távolította el" a mezőnyből a Rabobank-istálló, mert azt hazudta a vezetőknek, hogy júniusban Mexikóban edzett, s ezért nem érték el a doppingellenőrök – csakhogy a megadott időpontban Olaszországban látták őt tréningezni.A versenyző utólag a klub elöljáróinak beismerte, hogy nem mondott igazat, a csapat ezért visszaléptette őt, annak ellenére, hogy az élen állt. Kisvártatva fel is mondtak neki, emiatt Rasmussen májusban 5 és félmillió eurós kártérítési igényt nyújtott be a Rabobank ellen.Egy utrechti bíróság szerdán helybenhagyta a kerekes menesztését, ugyanakkor hozzátette, hogy nem lehetett volna azonnal hatállyal kirúgni őt, ezért 715 ezer eurós (172 millió forint) kártérítést ítélt meg neki.A nemzetközi szövetség (UCI) kérésére a bringás versenyengedélyével rendelkező monacói tagszervezet visszamenőleg, a tavalyi kizárás dátumától két évre eltiltotta Rasmussent.
Legfrissebb hírek

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
41 perce

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
1 órája

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
1 órája

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
1 órája

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
2 órája

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
2 órája