A Voigt szakaszgyőzelme ellenére továbbra is Leipheimer az első

Vágólapra másolva!
2007.02.22. 17:43
Egy hosszú szökés után a német Jens Voigt nyerte a Kaliforniai körverseny négy heggyel nehezített 3. szakaszát, az élen viszont továbbra is amerikai Levi Leipheimer áll. Ivan Basso viszont még nincs csúcsformában, több, mint három percet kapott az élmezőnytől.
Jens Voigt (elöl, jobbra) első szakaszgyőzelmét szerezte 2007-ben
www.cyclingnews.com
Jens Voigt (elöl, jobbra) első szakaszgyőzelmét szerezte 2007-ben
Jens Voigt (elöl, jobbra) első szakaszgyőzelmét szerezte 2007-ben
www.cyclingnews.com
Jens Voigt (elöl, jobbra) első szakaszgyőzelmét szerezte 2007-ben
Nehéz feladat elé állította a versenyzőket a Tour of California magyar idő szerint szerdáról csütörtökre virradóra rendezett szakasza. A Stocktonból San Joséban vezető 152.2 kilométeres úton négy hegyet kellett megmászniuk a kerekeseknek, a legmagasabb 610 méter volt, ám 2.5 kilométer alatt kellett ide felkapaszkodni 122 méterről.

Az első szökésre 48 kilométert kellett várni, amikor tizenhét bringás lépett meg a főmezőnytől, köztük a elmenések egyik nagy mestere, a német Jens Voigt. A négy emelkedőt tartalmazó útvonalon egyre csökkent a szökevények száma.

Az utolsó hegy előtt öten maradtak, nyomukban egy tizenhat fős bollyal, amelyben ott tekert az összetettben vezető amerikai Levi Leipheimer, akinek a hegymászásban rendkívül sokat segített a CSC-től érkező Ivan Basso. A hegy tetejére öten maradtak elöl, Leipheimer, Voigt, Christian Horner, Robert Gesink és Jason McCartney.

A lejtmenetben a mögöttük tekerő harmincegy fős csoport sem tétlenkedett, egyre közelebb kerültek az elöl lévőkhöz, ám végül négy másodperc maradt az előnybükből. A hajrában aztán a CSC Ivan Basso elorozásáért megfricskázta a Discoveryt, mivel a szakaszgyőzelemért Voigt lehajrázta Leipheimert, a sárga trikó azonban az amerikaié maradt. Győzelmével Voigt a második helyre jött fel.

A tavalyi Giro d’Italiát megnyerő Basso a második csoporttal érkezett be, több, mint három perc hátránnyal, igaz, az olasz májusra és júliusra akar csúcsformába kerülni, ráadásul sokat kivethetett belőle a hegyeken a Leipheimernek nyújtott segítség.

TOUR OF CALIFORNIA (2.HC-kategória)

3. szakasz. Stockton–San José (152.2 km):
1. Jens Voigt (német, CSC) 3:43:44
2. Leipheimer (amerikai, Discovery) azonos idővel
3. Horner (amerikai, Predictor-Lotto) a. i.
Az összetett állása:
1. Levi Leipheimer 12:46:25
2. Voigt 3 másodperc hátrány
3. Sutherland (ausztrál, Health Net) 15 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik