Ivan Basso óvatos duhaj

2006.05.21. 01:46
Címkék
Csaknem 220 kilométer várt szombaton az olasz kerékpáros körverseny mezőnyére, az útvonal 200 kilométeren át szinte teljesen sík terepen zajlott. Az utolsó periódus azonban teljesen összekavarta a kártyákat.
A szakaszt Piepoli (jobbra) nyerte, Basso viszont tovább növelte elônyét
Reuters
A szakaszt Piepoli (jobbra) nyerte, Basso viszont tovább növelte elônyét
A szakaszt Piepoli (jobbra) nyerte, Basso viszont tovább növelte elônyét
Reuters
A szakaszt Piepoli (jobbra) nyerte, Basso viszont tovább növelte elônyét

A szakasz elején hattagú szökevénycsoport elképesztő tempót diktálva lépett meg, a hegymenetet azonban nem bírták tagjai, így Ivan Basso vezetésével, ha nem is könnyedén, de felzárkózhatott a mezőny. Időközben José Rujano is akciózott, de nem tudott számottevő előnyre szert tenni – őt is beérték. Basso a hegyre kapott maga mellé kísérőt Leonardo Piepoli személyében, akivel rekordidő alatt tekertek fel az emelkedőn. A lejtőn, a zuhogó esőben azonban már hagyta elmenni honfitársát, nem kockáztatta meg a bukás lehetőségét.

Az összetettben vezető Bassótól taktikailag elsőrangú volt ez a húzás, a szeme előtt már a véghajrá lebegett, és riválisaival szemben így is nőtt az előnye. A szakasz krónikájához tartozik, hogy a lejtmenetben Rujano bukott, a venezuelait helikopterrel kellett kórházba szállítani.
A következő, vasárnapi szakaszon igen nehéz nap vár a versenyzőkre, a 224 kilométeres etapon két hegy is keseríti majd a megfáradt kerekesek életét.

GIRO D'ITALIA, 8. SZAKASZ

Alessandria–La Thuile (216 km): 1. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval) 5:21:12, 2. Basso (olasz, CSC) 43 másodperc hátrány, 3. Gutierrez (spanyol, Phonak) 1:18 perc h.
Az összetettben: 1. Ivan Basso 49:53:36, 2. Gutierrez 3:27 p h., 3. Savoldelli (olasz, Discovery Channel) 5:30 p. h.
Következik: 14. szakasz (Aosta–Domodossola, 224 km)
Legfrissebb hírek

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
7 perce

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik