Szépségszalon kosárpályával – Hosszú Kávé Szakonyi Eszterrel

– Honnan az ötlet, hogy egy Római-parti szépségszalonhoz kosárlabdapályát építtessenek?     
– Egyrészről az a magyarázat, hogy a lakásunk és a szalon egyazon épületben található, s mivel a családom férfi tagjai valamennyien kosárlabdáznak, a pálya elsősorban nekik készült – mondja az Év üzletasszonya-díjjal elismert Szakonyi Eszter kozmetikusmester, egészségügyi szakkozmetikus, a Vintage Beauty natúr- és biokozmetikai brand alapítója és tulajdonosa. – Az indirekt kapcsolódás pedig annyi, hogy a vendégeinket nemegyszer elkíséri a párjuk, s ők a kezelés ideje alatt szívesen töltik az idejüket a kosárpályán. Emellett olykor a Szinyei gimnázium hajdani diákjaiból toborzott csapat is nálunk edz.  

– Ők miként kerültek képbe?     
– A férjem révén, aki szintén szinyeis diák volt, s harminc éve az egyik szervezője és motorja ennek a legmagasabb amatőr osztályban játszó együttesnek. Mondhatom úgy is, hogy Gábort annak idején a kosárlabdával együtt kaptam, s tudomásul kellett vennem, hogy heti két estén ő nincs velünk. A gyermekáldások sem tartották vissza, az aktuális bébinket mózeskosárban vitte magával, aki békésen szundikált, amíg a büszke apuka edzett vagy meccset játszott. Amikor kiköltöztünk Hollandiába, első dolga volt, hogy odakint keressen magának egy kosárlabdacsapatot. Itthon a kertünk felét azért áldoztuk fel, hogy nálunk is pattoghasson a labda, aminek a szomszédok este tíz óra után nem mindig örülnek. Bár nem a kosárpálya az egyetlen sportlétesítményünk.

– Mi van még?     
– Gábor fiatalon jégkorongozott az NSZE gárdájában, centert játszott. Korábban a szomszédos telek is a mi tulajdonunk volt, ő pedig kitalálta, hogy rendel Kanadából egy tizennyolcszor kilenc méteres hokipályát. Az eladó óvatosan jelezte, hogy ez idáig Finnország volt a legdélebbi állam, ahonnan vevőjük akadt, ezen a típusú pályán ugyanis a téli hideg segítségével lehet jeget készíteni. A férjemből azonban előjött a vállalkozói dac: nehogy bárki is megmondja, milyen időjárás közepette lehet nálunk jeget fagyasztani. Leszállították a pályát, ő pedig a téli éjszakákon egy kis slaggal lelkesen locsolta rá a vizet, de csupán egy alkalommal fordult elő az évek során, hogy az meg is fagyott. Ennek örömére meghívtuk a fél utcát egy hagymás zsíros kenyér partival egybekötött korizásra, de senki sem jött el – nem sejtették, hány év küzdelmének eredménye a mi kis jégpályánk.

– Önnek a kosárlabda vagy a jégkorong áll közelebb a szívéhez?     
– Eredetileg egyik sportághoz sem volt közöm. Nekem a sportot a futás jelenti, szeretek a Margitszigeten futkározni, ami énidőnek is remek, olyankor békés magányban róhatom a köröket.

– Hogyan kapott rá a futásra?      
– Szentesen tanultam a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán. Az iskolához közel van egy liget, s annak a közepén a helyi uszoda. Mivel többször majdnem belefulladtam a vízébe, egy idő után kezdtem hanyagolni a testnevelésórákat. Helyette a ligetben futottam, nem titkoltan azért is, hogy az esetleg velem találkozó tanárok validálhassanak, megerősítve, hogy nem lógok az óráról, hanem sportolok. Így telt el a gimnáziumi négy évem, s ekként maradt meg hobbinak máig a futás, már ha van rá időm.

– Az internet világából ömlenek ránk az örök fiatalságot ígérő hirdetések, s azon csodakencék reklámjai, amelyek ehhez – állítólag – hozzásegíthetnek. Ebben a kíméletlen szépségipari versenyfutásban lazíthat-e egy magyar vállalkozó?     
– Az új vásárlóinktól meg szoktuk kérdezni, korábban milyen termékeket használtak. Összesen 465 féle brandet említettek már – s e körben például a koreai termékeket egy egységként kezeljük. Éjfélkor mi még a férjemmel szinte mindennap a laptopunk előtt ülünk, az üzleti ügyeket intézzük, s közben persze odafigyelünk arra a tizenegy társadalmi szervezetre is – van közte gyermekjogokat védő, a családon belüli erőszak ellen küzdő, beteg gyerekeket segítő –, amelyeket támogatunk. Ugyanakkor közel az ötvenhez muszáj lecsípni magunknak némi időt, ellenkező esetben az ember egy idő után óhatatlanul elfogy. S ha magamat cserben hagyom, cserben hagyom a kollégáimat is.

– Ön eredetileg banki szakreferens, külkereskedelmi üzletkötő, gazdasági mérnök: miképp került a szépségiparba?     
– Külkereskedőként vasúti vagonok kereskedésével foglalkoztam, ráadásul nem is személy-, hanem teherszállító vagonokéval. Rögtön a legkeményebb részt kaptam meg, a kelet-európai régiót. Az ukrán, román, szerb, lengyel piac tartozott hozzám – ebben az időszakban tettem szert az üzleti világban nélkülözhetetlen állóképességre. Tíz évig csináltam, de a kozmetika szó hallatán mindig is gyorsabban vert a szívem; titokzatosan más világnak tűnt, mint a vagonkereskedelem, talán épp ez lehetett a fő vonzereje. Vannak karmikus dolgok, amelyek megtörténnek az emberrel, ha hiszünk benne, ha nem: nekem ilyen volt a kozmetika. Két gyerek anyukájaként indultam el az álmaim után, szereztem meg a kozmetikusi papírt, majd a SOTE-n elcsíptem és elvégeztem az első és egyetlen egészségügyi szakkozmetikusi képzést. Megnyitottam az első, hat négyzetméteres belvárosi szalonomat, majd folyamatosan építettem a cégemet. Hogy bírjam a tempót, amit a négyszáznál több konkurens cég diktál, ahhoz természetesen kellett egy férj, aki mindebben támogat, s aki az elmúlt két évtizedben akkor is egyben tartotta a családot, amikor én az üzletre koncentráltam. S kellett a négy gyerekünk megértése is.

– Tizenöt éve versenyeztet a multikkal egy magyar céget – sohasem voltak mélypontjai?     
– Az első tíz év embert próbáló volt. A közgazdaságtanban azt tanítják, ha két év után nem nullszaldós a vállalkozás, el lehet kezdeni lehúzni a rolót. A mi célunk azonban nem a minél gyorsabb profitszerzés, hanem a brandépítés volt, s hogy hosszú távon sikeresek legyünk. Könnyű betörni a piacra, megkapaszkodni viszont nehéz. Szerencsére rendre akadtak apró részsikereink, az általam kitalált brand csillaga folyamatosan emelkedett. Ebben a periódusban az volt az elsődleges cél, hogy a folyó kiadásainkat finanszírozni lehessen. A harmadik gyerekem megszületése után költöztünk át a Nánási útra, s manapság már ott tartunk, hogy évi 40-45 százalékkal nő az árbevételünk. Prémium minőségű, saját fejlesztésű arcápolási termékeinkkel hatvannyolc hazai és nemzetközi díjat nyertünk el. Maximális fordulatszámon üzemel a szépségszalonunk is. A Vintage Beauty Szépészeti Nőintézetben havonta 500 páciens bőrproblémáit kezeljük, nemegyszer reménytelennek gondolt eseteket is elvállalva. Célunk a bőr egészségének visszaállítása, s ehhez csakis saját natúr, minősített arcápolási termékeinket használja a hét kozmetikus kollégánk.

–  Említette már, hogy három évet családostól Hollandiában töltöttek.     
– Kiléptünk a komfortzónánkból, hiszen odakint egészen más a vállalkozói kultúra. Nem egy-két évben, hanem öt–tíz esztendős távlatban gondolkodnak; bérleményt nem is találni öt év alatt. Két és fél évig párhuzamosan működött az itthoni és a hollandiai cégünk, de rájöttünk, hogy akkor mennek rendben a dolgok, ha személyesen is jelen vagyunk. A megfelelő piacismeret megszerzése rengeteg utazással járt. A négy gyerek miatt hetente váltottuk egymást a férjemmel, a reptéren cserélve slusszkulcsot, de így nem lehetett hosszú távon élni. A rotterdami cégünk a mai napig működik, a fejlesztésekben, az alapanyag-beszerzésekben segít, viszont a shopot bezártuk. A két nagyobbik fiunk, Benedek és Sebestyén Hollandiában maradt, ők ott tanulnak; előbbi a jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően automatikusan egyetemre mehetett, most kezdte el sportmenedzseri tanulmányait. Mindketten kosaraznak. Csongor, aki velünk és húgával együtt hazaköltözött, az úszás, a teniszezés és a kajakozás után most gyeplabdázik; a sportágba még odakint szeretett bele. Csenge ritmikus gimnasztikázik, és nagyon élvezi. Családunk életét behálózza a sport, de csakis hobbi szinten. Az a habitus, ami a profi versenyzéshez szükséges, belőlünk hiányzik. Ezzel együtt van egy nagy sportos vállalásom. 

– Mi lenne az?     
– Szeretném lefutni a félmaratonit. Unokatestvérem, az Angliában élő ultrafutó Tóth Attila vállalta, hogy összeállítja a felkészülésemhez az edzéstervet. Ő arról ismert, hogy 2010-ben első magyarként ért célba a 246 kilométeres Spartathlonon, emellett holtversenyben a legtöbbször teljesítette az Ultrabalatont. Az egyik Hollandiában élő fiunk pedig azt vállalta, hogy velem együtt végigcsinálja a felkészülést.

– S hol tart?     
– Fejben már ráhangolódtam a feladatra, sőt, a telefontartó táskát is beszereztem a futáshoz… Komolyra fordítva a szót: nagyjából meg kell dupláznom az eddigi távot, és akkor meglesz a félmaratoni is. Nem elérhetetlen cél, de azért a heti három edzés nagyon más lesz, mint amit eddig csináltam.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. szeptember 20-i lapszámában jelent meg.)