Kajak-kenu ob: Kammerer duplázott, Dombi Gerével nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 18:13
null
Kammerer Zoltán egyet mutat, de kettőt nyert (Fotó: Korponai Tamás)
Kammerer Zoltán két számban is nyerni tudott a Szolnokon zajló kajak-kenu országos bajnokság pénteki nyitó napján, amelyen az 1000 méteres versenyeket bonyolították le.

 

A Győr 35 éves, háromszoros olimpiai bajnok kajakosa előbb egyesben, majd vasasos társaival négyesben is diadalmaskodott az egy kilométeres távon.

„Jó formában vagyok, nagyon. Tényleg érzem magamban az erőt – magyarázta Kamera miután megnyerte a K-1 1000 méter bajnoki címét (a vb-bronzérmes Dombvári Bence ezúttal kihagyta ezt a versenyszámot). – Legutóbb 1999-ben lettem aranyérmes K-1 1000 méteren, és jó lehetett volna a párosunk Kucsival, ha nincs az a harminc deka.”

A páros előfutamának megnyerése után ennyivel volt könnyebb a 2006-ban világbajnoki címet ünneplő Kammerer, Kucsera egység kajakja, ezért kizárták őket a versenyből.

A múlt heti, duisburgi világbajnokságon egyformán aranyérmes kenus Vajda Attila és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó ezúttal az ob-n utasított mindenkit maga mögé, míg az olimpiai bajnok kajakos Dombi Rudolf most nem bajnoktársával, Kökény Rolanddal, hanem klubtársával, Gere Bálinttal nyert.

Szombaton az 500, a vasárnapi záró napon a 200 és 5000 méteres futamokat rendezik.

KAJAK-KENU OB
1000 M-ES DÖNTŐK

FÉRFIAK
K–1

1. Kammerer Zoltán (Graboplast-Győr) 3:44.690 perc
2. Bozsik Gábor (EDF Démász-Szeged) 3:46.200
3. Tóth Dávid (Vasas) 3:46.560

K2
1. Dombi Rudolf, Gere Bálint (Építők) 3:22.190
2. Kugler Attila, Schenk Áron (Vasas) 3:22.590
3. Noé Milán, Noé Bálint (Váci Hajó) 3:22.900

K4
1. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (Graboplast-Győr, Vasas) 2:58.820
2. Kökény Roland, Szalai Tamás, Dombi Rudolf, Dombvári Bence (Esztergom, G4S-Honvéd, Építők) 3:00.350
3. Kucsera Gábor, Kugler Attila, Schenk Áron, Pintér Márk (FTC, Vasas) 3:00.550

C1
1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 4:03.860
2. Vasbányai Henrik (KSI SE) 4:07.020
3. Mike Róbert (KSI SE) 4:08.020

C2
1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:49.160
2. Nagy Péter, Sarudi Pál (Graboplast-Győr, Építők) 3:50.290
3. Varga Dávid, Vass András (Graboplast-Győr, Dunaferr) 3:51.370

C4
1. Széles Gábor, Varga Dávid, Khaut Kristóf, Svajda Vajk (Graboplast-Győr) 3:32.110
2. Kiss Tamás, Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid, Jakus Zoltán (Csepel) 3:35.140
3. Pálfi Márió, Nagy Gergely, Schmidt Richárd, Szabó Kristóf (UTE) 3:35.860

NŐK
K
1
1. Szabó Gabriella (G4S-Honvéd) 4:15.560
2. Horváth Alexandra (EDF Démász-Szeged) 4:18.230
3. Horváth Noémi (KSI SE) 4:19.180

K–2
1. Vad Ninetta, Bara Alexandra (KSI SE) 3:47.410
2. Csay Renáta, Takács Tamara (Graboplast-Győr) 3:49.300
3. Szabó Petra, Szilvásy Nóra (Mezőgép) 3:51.600

K
4
1. Horváth Alexandra, Kárász Anna, Seprényi Sára, Szeltner Ivett (EDF Démász-Szeged) 3:29.620
2. Medveczky Erika, Szabó Petra, Szilvásy Nóra, Katrinecz Rita (KDSE, Mezőgép, Szolnoki Sportcentrum) 3:30.320
3. Bara Alexandra, Horváth Noémi, Váczai Enikő, Nagy Szimonetta (KSI SE) 3:32.590

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik