Immár két magyar tagja van a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsának

V. J./MTIV. J./MTI
2025.03.29. 20:07
Kárai Péter és Horváth Noémi, az ICF Board két magyar tagja (Fotó: MKKSZ/FB)
Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) szombati, budapesti kongresszusán Kárai Pétert a szervezet küldöttjeként beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsába. Horváth Noémivel együtt így az ICF Boardjának most először már két magyar tagja van.

A kongresszust Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitotta meg, aki hangsúlyozta Magyarország kajak-kenuban betöltött vezető szerepét. Kiemelte, hogy az olimpián Európa dominált a sportágban, Magyarország pedig hét érmet szerzett. Megemlítette a sikeres, történelmi jelentőségű Európa-bajnokságot, valamint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia átadását. Hatalmas sportdiplomáciai sikerként értékelte, hogy a nemzetközi szövetség Budapestre helyezte székhelyét.

Thomas Konietzko, az ICF elnöke is méltatta az ECA munkáját és a párizsi olimpia nézettségi eredményeit.

A kongresszuson elfogadták az ECA új nevét, amely mostantól „Paddle Europe". Tisztségviselőket is választottak: Moira Aston alelnök lett, Kárai Péter pedig újabb négy évre az igazgatótanács tagja maradt, sőt az ICF vezetésébe is bekerült, így immár Horváth Noémivel együtt két magyar képviseli a szervezetet. Kárai hosszú küzdelemként értékelte ezt a sikert, és köszönetet mondott támogatóinak.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 08:02

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Schmidt Ádám: A sport a család mellett a leghatékonyabb nevelőeszköz lehet

Egyéb egyéni
2026.03.24. 22:16
Ezek is érdekelhetik